A Turizmus Világnapja

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját. A Turizmus Világnapját  azzal a céllal hozták létre, hogy ezen a napon a turisták és a turisztikai szolgáltatók, valamint a turisztikai szektorban dolgozók és tanulók együtt ünnepeljék a turizmust és felhívják a figyelmet a szektor társadalmi, kulturális és gazdasági értékére. A COVID 19 járvány miatt ma különösen fontos az összefogás a turisztikai szakmában, hiszen a turizmus és az utazás szoros kapcsolatban áll a társas érintkezéssel, így a változó kihívásokhoz nekünk a Turizmus szakmában dolgozóknak és tanulóknak is alkalmazkodnunk kell.

2020. szeptember 25-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának Turizmus szakos hallgatói rendhagyó módon emlékeztek meg a Turizmus Világnapjáról. A jelenlegi járványügyi helyzet jelentősen meghatározta a 2020-as év turizmusát. Az intézményünk hallgatói a rendezvény alkalmával szerették volna felhívni a társaik és tanáraik figyelmét arra, hogy „Itthon Kárpátalján” mennyi lehetőség nyílik számunkra. Mennyire látványosak épített örökségeink, milyen csodálatos a kultúránk és nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Kárpátok –hegység varázslatos tájait sem.

Diákjaink a Turizmus Világnapja alkalmából rövid filmeket, videókat készítettek Kárpátaljáról turisztikai szemszögből, felhívva az utazni vágyók figyelmét arra, hogy „Itthon Kárpátalján” még számos kaland és újdonság várhat ránk!

Turizmus szakbizottság

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial