„Édes Anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny

2019. május 11-én a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Beregszászban megrendezte az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei fordulóját. Az anyanyelvi vetélkedőn intézményünk diákjai is részt vettek.

A megmérettetés előtt Szántó Edit Kazinczy-díjas pedagógus, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke köszöntötte a résztvevőket és kísérő tanárokat.

A verseny szabályait Beregszászi Anikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar tanszékének tanára ismertette.

A vetélkedő két fordulóban zajlott: először az írásbelire került sor, aztán következett a szóbeli rész. Az írásbeli feladatok sokszínűek voltak, a résztvevők szabadjára engedhették képzelőerejüket. A kreativitást igénylő feladatokon túllépve azonban szükség volt az iskolai tananyag megfelelő ismeretére is. Kellő tudásukat a diákok a szófajok, morfémák, mondatrészek, stílusrétegek felismerésével, mondatelemzéssel, szavak jelentésének meghatározásával, illetve szövegalkotással bizonyíthatták.

Kis szünet után elkezdődött a szóbeli forduló. A résztvevő diákok négy téma közül választhattak egyet, amiről beszélni szeretnének. A beszédet, természetesen, a műfaj és a megadott beszédhelyzet követelményeinek megfelelve kellett megalkotni. A versenyzők előadását négytagú zsűri bírálta.

Az eredményhirdetésen kiderült, hogy az első öt helyen végzett diák továbbjutott a verseny Sátoraljaújhelyen megrendezésre kerülő Kárpát-medencei döntőjébe.

A nyertesek közül 4 diák intézményünk tanulója. Ferku Szilveszter első, Barta Klaudia második, Garanyi Zsuzsanna negyedik, Gécse Angéla-Karolina ötödik helyen végzett.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Gécse Angéla-Karolina

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial