Játékos anyanyelv

Ezzel a címmel hirdetett versenyt immár 5. alkalommal a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Anyanyelvápolók Szövetsége és az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános és középiskolások számára. Először ebben a tanévben Kárpátalja is bekapcsolódott ebbe a vetélkedőbe. A versenyre az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán került sor 2019. február 27-én. Intézetünket két csapat képviselte. Az egyiket a II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok alkották: Csucska Petra, Nagy Emília, Lévai Alíz-Mária és Szabad Tamara Cintia. A másikat II. és III. évfolyamos diákok alkották: Balogh Bernadett, Gécse Angéla Karolina, Őrő Emese, Szedlák Denissza.

A 10 feladatból álló versenyen írásbeli és szóbeli feladatok váltogatták egymást. Diákjaink fej fej mellett haladtak a feladatok megoldásában, így a végén a zsűri még pótfeladatokkal sem tudott különbséget tenni a két csapat között, mindkettőt I. helyezettnek hirdette ki. Sorsolással döntötték el, hogy melyikük képviselje 2019. március 8-án Széphalmon a döntőn Kárpátalját a középiskolások kategóriájában. A szerencse a Balogh Bernadett, Gécse Angéla Karolina, Őrő Emese, Szedlák Denissza által alkotott csapatnak kedvezett.

Minden résztvevő nyert a versenyen, hiszen a pénzjutalmon és oklevélen kívül a legfőbb dolog, hogy meggyőződhettek a magyar nyelv változatosságáról, gazdagságáról.

Köszönet illeti a verseny szervezőjét, Nagy Natália egyetemi docenst, aki az utaztatást is megszervezte számunkra.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial