• Szeretettel hív a Neumann café

    Intézményünkben ma különleges kávéház várta vendégeit. Az ide látogató diákok, miután megismerkedtek a kávéház kínálatával, a tudásukat info-coinra vagy fiz-tallérra, vegy-pengőre vagy mat-koronára válthatták. Ehhez különböző nehézségi fokozatú feladatokat kellett megoldani informatikából vagy fizikából, esetleg kémiából vagy matematikából. A kapott „tudós”-pénzekért a caféban helyben készült üdítő kávé járt a kedves vendégnek, de lehetett még kapni forró csokit, kapucsínót, zamatos teát, agyserkentő csokit. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a Neumann café továbbra is várja az ismeretekre és kávéra szomjas vendégeit.

  • A nyelvek összekötnek c. tantárgyi hét

    A Középiskolai Tantárgyak Szakbizottságának filológusai 2023. november 13-17. között tantárgyi hetet szerveztek a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében az I-III. évfolyamos diákok részvételével. A tantárgyi hét célja az volt, hogy innovatív tevékenységekkel népszerűsítse a beszédkultúrát, valamint elmélyítse a diákok angol, magyar és ukrán nyelvi műveltségét, gazdagítsa szókincsüket, elősegítse a résztvevők önmegvalósítását, érzelmileg pozitív hangulatot teremtsen a Felsőfokú Szakképzési Intézetben. A hét első napja a magyar nyelvé volt, melynek során az I-II. évfolyamosok interaktív nyelvi keresőjátékban vettek részt. A magyar nyelvtanárok új pedagógiai technológiákat mutattak be, különböző munkaformákat szemléltettek, amelyeket pedagógiai gyakorlatukban a diákok kreativitásának fejlesztésére használnak. Magyar helyesírási versenyt is rendeztek, amelyen a diákok bizonyíthatták helyesírási készségüket. A következő…

  • Az angol nyelv napja

    November 15-én az Angol nyelv napjával folytatódott a nyelvek hete a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében.  A II. évfolyam már jóval korábban elkezdte a készülődést, hogy szebbnél szebb plakátjaik (Sights of Great Britain and the USA) díszíthessék a falakat. A nap állomásos játékkal vette kezdetét, ami egész nap folyamán zajlott szünetekben, miközben a folyosón angol dalok csendültek fel.  A versenyen az I. évfolyam vett részt, összetartásból is megmérettetve.  Érdekesebbnél érdekesebb feladatokat leltek az állomásokon, amelyekhez nem mindig egyértelmű út vezetett. Anagramma kereséssel, QR kód kincskereséssel, történetírással, Nagy-Britanniáról szóló kvízzel, kiejtési játékkal, puzzle kirakással találkozhattak az állomásokon. A III-IV. évfolyam sem maradt ki, számukra esszéírás-pályázat lett hirdetve, amiben megpróbálták megfogalmazni,…

  • Megemlékezés a „málenykij robot” áldozatairól

    A 20. század egyik legtragikusabb fejezete az emberiség történetében a második világháború volt, amely hatalmas pusztítást és szenvedést hozott magával. Ennek a korszaknak az egyik legkisebb ismert, ám annál fájdalmasabb eseménye volt a Szovjetunió által deportált és kényszermunkára hurcolt ártatlan civilek szenvedése. Az 1944-es „málenykij robot” egy borzalmas fejezet volt a történelemben, különösen a Kárpátalja magyarsága számára, akik súlyos áldozatokat hoztak a sztálini diktatúra brutalitása miatt. Kárpátalja magyarsága számára az emlékezés nem csupán a múlt fájdalmas emlékének őrzése, hanem az élet folytonosságának és az identitásuk megerősítésének módja is. Az emlékezés általában hűséget és tiszteletet sugall az elhunytak iránt, de a kárpátaljai magyar közösség számára ez az emlékezés többet jelent. Az…

  • Alkalmazott matematika útja az elmélettől a gyakorlatig – online konferencia az AM szakon

    Az II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Alkalmazott Matematika Szakbizottsága 2023. november 8-án Alkalmazott matematika útja az elmélettől a gyakorlatig címmel online konferenciát szervezett. Az esemény kivételes lehetőséget teremtett a szakma iránt érdeklődőknek, hogy betekintést nyerjenek az alkalmazott matematika legújabb fejleményeibe és gyakorlati alkalmazásaiba. Az előadások sorát Mica Sándor professzor, a műszaki tudományok doktora nyitotta meg, aki az Ungvári Nemzeti Egyetem Információs vezérlőrendszerek és technológiák tanszékének vezetője, az Összukrajnai Informatikai Diákolimpia zsűrijének elnöke, a Nemzetközi Nyári Programozási Iskola szervezője, az Összukrajnai nyári és téli programozási iskolák, valamint a GlushkovCYBER kutatási versenyek társszervezője. Az előadó az ukrajnai programozói tehetséggondozás és versenyek rendszerét mutatta be, beszélt ezen versenyek fontosságáról…

  • Faültetési akció

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének Diákönkormányzata faültetési akciót szervezett. Ádám Edina a DÖK kollégiumi elnöke arra hívta fel diáktársai figyelmét, hogy a faültetés nagyon sok dolgot jelent, jelenti a környezet szépítését, a levegő tisztántartását, a környezetvédelmet, de mindemellett jelképezi a barátságot, szeretetet, boldogságot.  Azt kívánta, minden fa jelképezze diáktársait. Növekedjenek, eresszenek gyökereket, virágozzanak és tanulmányaik végén hozzák meg a várva várt gyümölcsöt. Beregszászi Alexa, III. évfolyamos óvodapedagógia szakos diák József Attila Kertész leszek c. megzenésített versét adta elő. Soós Katalin igazgatónő örömmel fogadta a DÖK kezdeményezését. Reményét fejezte ki, hogy az elültetett facsemeték, rózsatövek szárba szökennek és hamarosan együtt gyönyörkedhetnek a virágokban.

  • Számviteles hallgatók részt vettek egy webináriumon a népszerű könyviteli videó platformon

    2023. november 8-án a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének IV. évfolyamos Számvitel és Adóügy szakos diákjai részt vettek „Az ÁFA, bér, személyi jövedelemadó és hadiadó adóoptimalizálása” c. online webináriumon a „Pénzügyi számvitel” tantárgyon keretein belül. A webinárium a „7eminar.com” c. weboldalon került megrendezésre, ami az egyik legnépszerűbb könyvelői oktatási platform. Az előadó Timur Aliyev volt, aki a számviteli és adóügyi tanácsadó, munkajog és bérezés szakértője, több mint ezer szakmai publikáció szerzője és személyi könyvvizsgáló. A webinárium során gyakorlati esetek kerültek mérlegelésre (un. esettanulmány módszerekkel), amelyek a következő témákat érintették: áruvisszaküldés és annak tranzakciós hibáinak javítása, az ellenőrzés során kiszabott bírság elkerülése, Z-jelentés hibái, személyi jövedelemadó és hadiadó fizetésének optimalizálása,…

  • A magyar nyelv napja

    A magyar nyelv napjának méltatásával indult a Nyelvek hete a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében 2023. november 13-án. A nyelvek összekötnek –  ez a hét mottója is. Soós Katalin igazgatónő a rendezvény megnyitóján kihangsúlyozta, ahány nyelvet ismer az ember, annyi kultúrát tesz magáévá.  A II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok idézték Kosztolányi Dezső szavait anyanyelvünkről, illetve a Credo együttes által megzenésített Bodnár Éva-verssel fejezték ki érzelmüket a lételemünket jelentő magyar nyelvvel kapcsolatban. Az I-II. évfolyamos diákok helyesírási versenyen mérték össze tudásukat. A verseny helyezettjei képviselik iskolánkat az Implom József Kárpát-medencei helyesírási versenyen. A csoportok ajtajára anyanyelvvel kapcsolatos idézetek kerültek fel. Az órák közötti szünetekben nyelvi csoportos állomásos játék során próbálhatták…

  • Honismereti szakmai tanulmányút a málenkij robot és a GULAG áldozataira emlékezve

    A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány „Gyökerek és szárnyak – a kárpátaljai fiatalok perspektívái” címmel a szülőföldön maradást népszerűsítő programokat szervezett a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával annak érdekében, hogy erősítse a kárpátaljai fiatalok nemzeti identitását és a hazaszeretetüket. A projekt részeként kárpátaljai honismereti szakmai tanulmányutak valósultak meg, melynek első állomása 2023. október 23-án az 1956-os forradalom kárpátaljai emlékhelyeinél tette tiszteletét Beregszászban és Ungváron. A tanulmányúton szakmai előadást tartott Dr. Szakolczai Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tudományos munkatársa, Dr. Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi tanszékének docense és Kurt A. Stahura, a Niagarai Egyetem professzora. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az 1944-es szovjet elhurcolások szörnyűségeire megemlékezve programsorozatot…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial