• Trianoni „triatlon” – tanulmányi kirándulás az összetartozás jegyében

    2017. június 2-án 8 órai kezdettel útnak indult a Turisztikai szolgáltatások II/4 csoportja 5 tanár kíséretében. Ezzel megkezdve háromnapos tanulmányi kirándulásukat. A pénteki nap a történelembe való visszatekintés jegyében telt el. Ennek keretein belül a csoport meglátogatta a Debrecen főterén található emlékműveket és a Déri Múzeumot. Itt számos történelmi kiállítással ismerkedhettek meg a diákok, melynek egyik legimpozánsabb remeke a Munkácsi-trilógia. A reformáció 500. évfordulója alkalmából sor került a debreceni Református nagytemplom épületének felkeresésére is. A szombati nap a pihenés jegyében telt el. Ennek helyszíne a Hajdúszoboszlón található Hungarospa fürdőkomplexum, mely 30 hektárnyi kikapcsolódással várja az oda látogatókat. A medencék végelláthatatlan sokasága és az aquapark nyújtotta kikapcsolódás felejthetetlen élményt biztosít vendégeinek.…

  • “Környezeti, társadalmi problémák lakóhelyem környékén” fotópályázat

    2017. áprilisában került meghirdetésre a Környezeti, társadalmi problémák lakóhelyem környékén című fotópályázat, amely a Föld napja rendezvény keretében aktív részvételre buzdító program. A FSZI diákjai közül bárki részt vehetett, harcba szállva az értékes díjakért, valamint felhívást intézve a környezetében lévő megoldásra váró problémák felé. A beérkezett pályaműveket Fülöp László, a Portré Stúdió tulajdonosa és vezetője, ismert fotós bírálta el. Helyezettek: I. hely: Orosz Barbara (Óvodapedagógia 3/6) II. hely: Balogh Cintia (Óvodapedagógia 3/6) III. hely: Péter Andrea (Turizmus 1/2) Különdíj: Kozma Marianna (ÓP 2/4) Gratulálunk a helyezetteknek és sok sikert kívánunk a tanuláshoz, amelyhez legalább olyan szorgalom és figyelem társuljon, mint pályamunkáik elkészítéséhez.

  • Nemzetközi konferencia Budapesten

    2017. április 25-én a Budapesti Gazdasági Egyetem Aulájában tartották a III. Nemzetközi Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Oktatási Konferenciát. A rendezvényen a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is képviseltette magát. Az előadások négy nagyobb téma köré csoportosultak, amelyből a harmadik a határon túli pénzügyi-gazdasági oktatás kérdéseivel foglalkozott és Körkép a határon túli magyar tannyelvű középiskolákban zajló pénzügyi oktatásról címet viselte. Az említett csoportban adott elő a II. RFKMF FSZI tanára, Papp Géza, a következő témában: Gazdasági alapismeretek oktatása Kárpátalja magyar tannyelvű iskoláiban. Előadásában kiemelte a gazdasági képzés helyi sajátosságai mellett a megoldásra váró feladatokat.

  • Sport- és egészségnap a koledzsban

    2017. április 19-én a délutáni órákban a sporté volt a főszerep a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének életében. Immár 3. alkalommal került megrendezésre ez a várva várt esemény. Ezúttal a Barátság stadionban került sor a rendezvényre, melynek résztvevőit elsőként Dzsanda Galina, igazgatóhelyettes köszöntötte. Mindenkinek jókedvet és kitartást kívánt a feladatok végrehajtásához. Majd Vizauer Árpád, mesteredző buzdította az ifjúságot a sport szeretetére. Majd megkezdődtek a versenyszámok. Minden csoport 6 fős csapatot állított ki, amelyeknek tagjai 12 versenyszámban próbáltak minél jobb eredményt elérni. Ezek között akadt ügyességi játék, pl. olyan, amelyikben 2 csapattag 2 lufit szállított az egyik pontból a másikba úgy, hogy az egyiket a fejükkel, a…

  • Szakképzéssel a magyar–magyar kapcsolatok fejlesztéséért és a vidék népességmegtartó szerep erősítéséért a Kárpát-medencében tanácskozás

    2017. április 7-9. között került megrendezésre Eger városában a „Szakképzéssel a magyar–magyar kapcsolatok fejlesztéséért és a vidék népességmegtartó szerep erősítéséért a Kárpát-medencében tanácskozás”. A találkozó az Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma vendéglátásában a Rákóczi Szövetség támogatásával valósult meg. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetét Soós Katalin igazgatónő, Gerendely Béla tanár és három diák képviselte. A péntek esti vacsora után borbemutató következett Dunai György Sándorné, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok tulajdonosa vezetésével. Április 8-án a tanárok és diákok az egri városháza dísztermében folytathatták a tanácskozást, amit Molnárné Fischer Judit, általános és szakmai igazgatóhelyettes ünnepi beszéde nyitott meg. Az első előadást Bruckner László,…

  • Arany János városában jártunk

    2017. március 2-án méltattuk Arany János születésének 200. évfordulóját. Ebből az alkalomból Nagykőrösön, ahol Arany János majd egy évtizedig tanított, XIII. alkalommal szervezték meg a középiskolások országos Balladamondó versenyét. A Rákóczi Szövetség hívta fel figyelmünket a verseny hirdetésére, és vállalta a határon túli diákok szállásköltségeinek fedezését is. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetét Polyák Anita, II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diák képviselte. A Nagykőrösi Kulturális Központ és a Nagykőrösi Önkormányzat által szervezett versenyre 200 versenyző nevezett be. 2017. március 3-án este került sor az ünnepélyes megnyitóra, melyen fellépett a Ghymes együttes. Másnap délelőtt 7 helyszínen mondták el a versenyzők a főként színművészekből álló zsűritagok előtt a kötelező…

  • Motivációs előadás a Felsőfokú Szakképzési Intézetben

    Nagy megtiszteltetés ért bennünket, az Intézet I. évfolyamos diákjait, mivel meglátogattak minket az Alpha Group alapítói, Gajdos István és Bábinczu Flórián. Az Alpha Group célja, hogy segítő kart nyújtson a Kárpátalján élő fiatalok számára azzal, hogy elkalauzolják őket a lehetőségek világába jeles előadók, sikeres emberek előadásai által. Nagyszerű élményben volt részünk. István és Flórián elsősorban elmesélték saját életútjukat, és azt, hogyan jutottak ilyen fiatalon vezető beosztásba. Az előadásukban rádöbbentettek minket arra, hogy céljainkat gyakran összetévesztjük a vágyainkkal. Egy vágy sohasem cél, hiszen mi mind vágyunk dolgokra, amiket nem kaphatunk meg. Flórián tapasztalata szerint, aki vágyakozik, az csak egy álmodozó, de aki célokat állít fel, az megvalósító. Előadásuk alapján rájöhettünk arra,…

  • Pályázat egyetemi és főiskolai hallgatók számára az EU-ról és Magyarországról

    „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” címmel hirdet pályázatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője 30 év alatti főiskolai és egyetemi hallgatók számára az alábbi témakörökben: 1.         Egy szabadon választott uniós politika jelenlegi helyzete és várható fejlődési iránya. 2.         Magyarország vagy egy másik EU-tagállam európai uniós tagságának tapasztalatai. 3.         Az európai egységes piac jelentősége. 4.         Az Európai Unió helyzete a Brexit népszavazás után. Az Egyesült Királyság kilépésének lehetséges hatásai az EU27-re, az uniós intézményekre és politikákra. 5.         Az Európai Unió válasza az új globális kihívásokra (pl.…

  • Ünnepi rajz- és esszépályázat

    ÜNNEPI RAJZPÁLYÁZAT Ünnepi rajz- és esszépályázat a magyar címer és zászló megünneplésére 2017. március 16. I. A magyar zászló és címer ünnepe A zászlók és a címerek egy közösség és annak összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva egységes. Ennek az összetartozásnak – a Himnusz mellett – a legfontosabb jelképe a magyar zászló és a nemzeti címer. A magyar történelemben számos olyan kiemelkedő személyiségről tudunk, akiket életük és tetteik nyomán méltán nevezhetünk hősöknek. Még több az olyan névtelen hős, akik vérüket, életüket adták hazánkért, azonban nevüket…