Rendezvények

  • Az Alkalmazott matematika szakbizottság kibővített értekezlete

    A közelmúltban az Alkalmazott matematika szakbizottság megtartotta nyílt gyűlését az Alkalmazott matematika szak alapfokú szak-baccalareusi oktatási-szakmai képzési programjának megvitatása kapcsán. A megbeszélésen a szak bizottság tagjain kívül részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola illetve azon szervezetek és cégek képviselői, amelyek gyakorlati helyszínt és, a későbbiekben, lehetséges munkahelyet biztosítanak a szak diákjainak. Jelen voltak még szakgimnáziumunk korábbi végzősei is. Az értekezletet megtisztelték jelenlétükkel professzor dr. Halavács József – a műszaki tudományok doktora, a II. RF KMF tanára, Pallay Ferenc – a Puskás Tivadar Informatikai Központ igazgatója, Racsejev György – a TvOptimum, a régió vezető internetszolgáltatójának a vezetője, Szemjon Szergej – a Beregszászi Városi Tanács Oktatási-Kulturális Osztályának helyettes vezetője,…

  • Az egység napja

    2022. február 16-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának diákjai és tantestülete is bekapcsolódott az egység napjának országos méltatásába. 9 órakor (közép-európai idő) a díszteremben felcsendült Ukrajna állami himnusza. A jelenlévők online követték nyomon a kijevi ünnepélyes zászlófelvonást.

  • A DIÁKOK FIGYELMÉBE

    Feladataid rendkívüli helyzetben Tudjátok-e, hogyan kell viselkednetek rendkívüli helyzetben? Ismeritek-e azokat a szabályokat, amelyek betartásával megóvhatjátok saját és az osztálytársaitok életét? Nem estek-e pánikba rendkívüli helyzetben, mivel még nem tapasztaltátok meg gyakorlatban az ilyen vészhelyzetet? A Gyermekjogok forrásközpontjának „Mentsétek a gyerekeket – a gyerekek és diákok életmentési szabályainak alapvető eljárásai” című kiadványában a következő evakuálási szabályok betartását javasolja: A gyerekek evakuálási szabályai: Ne beszélgess, hogy halld a tanár utasításait! Ne fuss, hogy ne sérülj meg! Ne tolakodj, hogy mások se sérüljenek meg! Ne fordulj hátra, hogy biztonságba kerülj! A gyerekek evakuálási szabályai: A gyerekeket és diákokat arra kérik, tartsák be a pedagógusok utasításait, és szükség esetén a felnőttek kérésére segítsenek…

  • Szakmai gyakorlat védése a Turizmus szakon

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának Turizmus szakos hallgatói 2022. február 7-én sikeresen teljesítették a Szakmai gyakorlat védését. A hallgatók 2021. szeptember 20 és december 10-e között 12 hetes szakmai gyakorlatot töltöttek Kárpátalja nevesebb vendéglátó ipari egységeinél és utazási irodájánál. Szakgimnáziumunk együttműködési szerződésben áll: a Magnum Szórakoztató Központtal, a Sting Szórakoztató Központtal, a Hotel Helikonnal, a Praktik Hotel és Étteremmel, a Family Hotel és Éteremmel, 3Ász Étteremmel, Italian Snack and Pizza Éteremmel és a Paprika Wellnes Utazási Irodával. A gyakorlat védése során a diákok bizonyságot tettek arról, hogy a képzés során az elméleti tudás mellett megfelelő gyakorlati tudásra tettek szert.

  • Óvodapedagógus hallgatók konferenciája a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziumában

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma immár ötödik alkalommal szervezte meg az óvodapedagógus hallgatók tudományos-gyakorlati konferenciáját, melynek célja az óvodapedagógusi szakma értékeinek ismertetése, illetve a hallgatók elméleti és gyakorlati tapasztalatainak bemutatása. A rendezvény lehetőséget biztosít az óvodapedagógia szakos hallgatóknak, hogy bepillantást nyerjenek a szakma rejtelmeibe, különös tekintettel az óvodai gyakorlatra. A konferencia szervezői Gávriljuk Ilona szakbizottsági vezető, valamint a végzős hallgatók voltak. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Sztankovics Szilvia, a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájának vezetője, valamint az intézmény valamennyi munkatársa, akik biztosították a végzős hallgatók óvodai gyakorlatának helyszínét. Dr. Soós Katalin, a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziumának igazgatója köszöntőjében elmondta: az óvónő az a személy, aki az édesanya után a…

  • Kibővített félévértékelő értekezlet a II. RF KMF Szakgimnáziumban

    Félévzáró pedagógus-értekezletre került sor a Rákóczi-főiskola Szakgimnáziumában 2022. február 4-én. A félévértékelésen 31 tanár volt jelen, 15 intézményi oktató online csatlakozott. A napirendi pontoknak megfelelően először a szakbizottsági elnökök számoltak be az elmúlt félév eseményeiről, sikereiről. Az oktatási folyamat eredményességét Dzsanda Galina, oktatásért felelős igazgatóhelyettes értékelte. Az értekezleten résztvevők számos megújított szabályzatot tekintettek át, ezeket az újításokat a jelenlévők egyhangúan elfogadták. Ezt követően Dr. Soós Katalin intézményigazgató ismertette a 2021/2022. tanév II. félévének feladatait és a törvényeknek megfelelő követelményeket. Az értekezleten felvetették a tanulmányi osztály létrehozásának szükségességét, a felvetést a jelenlévők egyöntetűen támogatták. A tanulmányi osztály vezetésével az oktatásért felelős igazgatóhelyettes bízták meg. A tanács támogatta egy módszertani segédanyag felterjesztését…

  • Hetedszer vesznek részt alkalmazott matekeseink a Szakma Sztár előválogatóján

    Egy újabb nap a Szakma Sztár fényében:  a karantén korlátozások miatt kicsit megcsúszva az eredetileg január 21-ére tervezett időpont helyett január 26-án került megvalósításra a Szakma Sztár egy újabb rendezvénye intézményünkben. Ma a II.RF KMF Szakgimnáziuma Alkalmazott matematika szakjáról 20 diák és az Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Központjából 3 diák vesz részt az Informatikai rendszer- és alkalmazás üzemeltető technikus három órás előválogatóján. A munkaerőpiacon igen keresett szakhoz kapcsolódó ismereteket, az elméleti és gyakorlati tudást igen alaposan felmérő tesztsort kell megoldaniuk a résztvevőknek. Intézményünk igazgatója, dr. Soós Katalin sok sikert kívánt a diákoknak és reményét fejezte ki, hogy hallgatóink minél magasabb pontszámokat érnek el az első fordulóban. A végzősökön kívül…

  • A Szakma Sztár reflektorfényében az autószerelők is!

    Ma került sor a Gépjármű-mechatronikai technikus szakma előválogatójának megírására Szakgimnáziumunkban. A versenyzők az Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Központjából és a Tiszapéterfalvai Központjából érkeztek. A 8 fiatalembert Soós Katalin igazgatóasszony és Nagy István igazgató köszöntötte. Sok sikert kívántak az elhivatott fiataloknak és örömüket fejezték ki, hogy egyre többféle szakmában versenyeznek diákjaink, intézményünk egyre népszerűbb és fontosabb szerepet tölt be a kárpátaljai szakképzésben.

  • Versenyben a szépészet! Folytatódik a Szakma Sztár előválogató az elragadó szépészeti lányokkal

    Ma egy újabb előválogató megírására kerül sor a II.RF KMF Szakgimnáziuma és az Egán Ede Szakképzési Központ épületében. Az elragadó szépészeti lányok kerülnek sorra. A Nagydobronyi Egán Ede Szakképzési Központból érkezett 5 fodrász és 3 kozmetikus tanuló, akik érzik magukban a mesterség iránti elhivatottságot és megfelelő tudással bírnak a versenyben való részvételhez. A lányokat Soós Katalin köszöntötte és bátorította az előválogató előtt, majd kiosztotta a feladatokat. Sok sikert kívánunk a lányoknak!  

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial