• Soron következő pedagógiai értekezlet

    2023. június 23-án került sor a II. RF KMF Szakgimnáziumának soron következő pedagógiai értekezletére, melyen a pedagógusokon kívül a kollégiumi nevelők és a Diákönkormányzat tagjai is részt vettek. A kitűzött napirendi pontoknak megfelelően összesítették a tavaszi-nyári vizsgaidőszak eredményeit és elemezték a középiskolai tantárgyak bizottságának munkáját. A pedagógiai tanács meghallgatta az öt szakbizottsági elnök tájékoztatását a diákok 2022/2023-as tanévi szakmai gyakorlatáról, az oktatás minőségének és a hallgatók elégedettségének felméréséről, a nevelői munka és az órán kívüli tevékenységekről szóló beszámolót. A Szakgimnázium igazgatója ismertette az előzetes óraelosztást, az intézmény felkészítését a következő tanévre, illetve a képzési programok akkreditációjára. A pedagógiai tanács egyhangúlag jóváhagyta: A középiskolai tárgyak oktatási tervét. A szakgimnázium általános középfokú…

  • Jókedvű nyár

     2023. június 15-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában megrendezésre került az idei tanév utolsó DÖK-programja, a Nyárindító.  A program buborékfocival kezdődött, mely a Kaptár vállalkozás által valósulhatott meg.  A fiúk körében nagy lelkesedést váltott ki. Voltak eszméletlen gólok és vicces esések.  A délután folytatásaként Varga Róbert, Gerendely Béla, Lefkó János és Gogola István tanár urak kíséretével  a diákok egy hegymászáson vehettek részt, melynek a végén sütögettünk, így teremtve meg az igazi nyári hangulatot.  Szórakozásként különböző játékokat játszottunk, például Maffiáztunk. Az esti órákban egy gyönyörű naplementében gyönyörködhettünk.  Reméljük, hogy aki részt vett ezen az eseményen, jól érezte magát, és méltó lezárása volt a tanévének.  Mindenkinek jó pihenést és…

  • A jövőbeli szakma ajtajában – sikeresen teljesítették az Alkalmazott Matematika szak végzősei a termelés-technológiai gyakorlatot

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának Alkalmazott matematika oktatási programjának IV. évfolyamos diákjai 2023. június 16-án sikeresen teljesítették a termelés-technológiai gyakorlat védését. A 2023. május 15-e és június 16-a közötti 5 hetes a szakmai gyakorlatot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Puskás Tivadar Informatikai Központ bázisán töltötték. Ez idő alatt a diákok megismerkedtek: számítógépes cégek, részlegek általános munkavédelmi és balesetbiztonsági előírásaival, a programozó technikusi szakma szakmai követelményeivel, tanulmányozták a Puskás Tivadar Informatikai Központ (PTIK) és II. RFKMF Szakgimnázium által működtett informatikai rendszereket, és elvégezték ezek rendszerező bemutatását, illetve még személyre szabott egyéni feladatokat is teljesítettek. Az egyéni munkák során a hallgatók többek között létrehoztak blogkészítő alkalmazásokat, automatizált…

  • A 2023-as ÉV Diák-ja címre jelöltek

    2023. májusában 5. alkalommal hirdette meg a II. RF KMF Szakgimnáziuma az Év diákja c. pályázatát. Annak ellenére, hogy a 2022/2023-as tanévben is bőven kijutott a nehézségekből diáknak, tanárnak egyaránt, 15 diákot jelöltek a kurátorok, illetve a szakbizottságok az Év diákja megtisztelő címre. Ők azok a tehetséggel megáldott diákok, akik kamatoztatják a képességeiket, úgy a tanulás terén, mint a közösségi munka terén példát mutatnak társaiknak. Mindannyiukra büszkék vagyunk, azt kívánjuk, továbbra is őrizzék meg jó tulajdonságaikat és öregbítsék Szakgimnáziumunk hírnevét. Ádám Edina II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákot kurátora, Király Katalin jelölte kimagasló tanulmányi eredményei és a csoport, valamint az intézményünk életében való aktív részvételéért. A kárpátaljai szónokverseny és az ELTE…

  • Újra Rákóczi földjén a Szakgimnázium diákjai

       A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának diákjai, a Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően kiránduláson vehetettek részt 2023. június 3-4-én. Szívmelengető érzéssel töltött el együtt méltatni az Összetartozás napját Sátoraljaújhelyen. Június 4-én, vasárnap a Kárpát-medence 100 településéről 1000 középiskolás diák érkezett a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborba, a Rákóczi Szövetség Nemzeti Összetartozás Napi programjára.    A napot Isten igéjével kezdtük, mely végigkísérte az itt töltött időt. Kollár Lajos, Nógrádi György és Tóth Tamás Antal előadását hallgathattuk a délelőtti órákban. A napot emlékünnepséggel folytattuk, melyen Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédét hallhattuk. „A Magyar Államnak vannak határai, de a magyar nemzetnek nincsenek”- fogalmazta meg Gulyás Gergely. A megemlékezésen Kárpátaljáról érkező diákok léptek…

  • I.Kulturális Turisztikai Fesztivál

    2023. június 1-én a II.RF KMF Szakgimnáziumában sor került az I. Kulturális Turisztikai Fesztiválra a Turizmus Szakbizottság, illetve a turizmus szakos diákok jóvoltából. A fesztivál keretein belül több kultúra is bemutatásra került, mint például a japán, a német, az olasz, a görög, ezek mellett az ukrán és a magyar. Az eseményt kulturális bemutatók színesítették, amelyekben az iskola diákjai az adott kultúra történelméről, hagyományairól és jellegzetességeiről osztották meg tudásukat. A fesztiválra nagy izgalommal készült az iskolai közösség, mind az előadó diákok és tanárok, mind a hallgatóság. A gasztronómiai szekció az egyik fő fénypontja volt a fesztiválnak. A diákok különböző kultúrák jellegzetes ételeit készítették el és kínálták, az értékesítés becsületkassza által valósult…

  • Kulisszajáráson a II. évfolyam Óvodapedagógia szakos diákjai

    ” A színház gyakran tűnik valóságosabbnak, mint maga az élet.” (Agatha Christie)  A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház 2022 őszén új programot indított Kulisszajárás-ON címmel. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának óvodapedagógia szakos diákjai 2023. május 30-án a program keretén belül betekintést nyerhettek a színház kulisszák mögötti varázslatos, titokzatos világába. A 400 éves épületben elsőként Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója köszöntött bennünket. Rengeteg érdekességgel készültek számunkra, amelyeket Rajkó Balázs mutatott be. A másfél órás program alatt  a beregszászi színház szervezőjének társaságában járhattuk be a teátrum épületét, bepillanthattunk a színfalak mögé, megismerhettük a színház működésének sajátosságait, s megtudhattuk, milyen előkészületek elengedhetetlenek egy-egy színdarab bemutatásához.…

  • Évfolyammunka-védés az Alkalmazott matematika szakon

    2023. május 19-én az Alkalmazott matematika szakbizottság konferenciát szervezett, amelyen a harmadéves diákok bemutathatták évfolyammunkáikat. A nyílt védésen a bizottság és a jelenlévők előtt minden résztvevőnek lehetősége volt prezentálni az egyéni kutatói és alkotói tevékenységük eredményét. A vezető tanárok fontosnak tartották, hogy minden esetben arra ösztönözzék a diákokat, törekedjenek a létrehozott programtermék, feldolgozott technológia optimalizálására, tökéletesítésére, gyorsítására, legyen fontos szempont annak bemutatása, milyen további gyakorlati alkalmazásokra van lehetőség. Az intézmény vezetője, dr. Soós Katalin, aki egyben a bíráló bizottság elnöke is volt, kiemelte, hogy a bemutatott munkák az alkalmazott matematika és számítógépes technológiák legkülönbözőbb területeit érintették, igen sokszínűek, mindenképpen hasznos lenne tovább is foglalkozni a megkezdett kutatói/alkotói tevékenységgel.

  • Nyílt nap a Rákóczi‐főiskola Szakgimnáziumában

    Idén második alkalommal tartottak nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában május 18-án. Az esemény megnyitóján Soós Katalin, az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a legfontosabb tudnivalókat a Szakgimnáziumról. Felelevenítette a kezdeti időszakot, az intézmény működésének legfőbb mozzanatait, kitért a kollégiumi elhelyezés lehetőségére. Elmondta, hogy öt szakra – óvodapedagógia, szociális munka, számvitel és adóügy, alkalmazott matematika és turizmus – lehet jelentkezni. „Versenyképes szakjaink vannak, mindre szükség van a munkaerőpiacon. Bármelyiket is választják, bizton el tudnak helyezkedni” – emelte ki. Turóczy Bianka, III. évfolyamos, szociális munka szakos hallgató a Diákönkormányzat nevében köszöntötte a látogatókat, valamint kifejtette, miért is érdemes az intézményt választani, a tanulás mellett milyen…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial