• Az alkalmazott matematikusok szakmai kirándulása a Hoch-Bereg LTD beregszászi telephelyére

    Intézményünk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy gyakorlatorientált képzést biztosítson a diákoknak. Az alkalmazott matematikus képes kell legyen arra, hogy a valós gazdasági és termelési folyamatokhoz megfelelő matematikai modellt készít és azt számítógépes technológiák alkalmazásával valósítja meg. 2023. október 3-án több jelenlegi és volt diákunk, illetve a szak tanárai ellátogattak a Hoch-Bereg LTD beregszászi telephelyére. Ez az ukrán-német közös vállat a beregszászi kistérség egyik legjelentősebb cége, amely számos nagynevű márka részére gyárt sportkesztyűket. A szakbizottság által szervezett program célja az volt, hogy a diákjainknak lehetősége legyen egy valós cég működésével, termelési folyamataival megismerkedni, betekintést kapjon abba, hogy milyen jellegű komplex feladatok vannak, amelyeket számítógép segítségével lehet igazán hatékonyan menedzselni. A látogatás…

  • A szovjet légitámadás áldozataira emlékeztek Beregszászban

    1944. október 9-én szovjet bombatámadás érte Beregszászt. A bombázásban mintegy 250-en vesztették életüket. Az áldozatokról főhajtással emlékezett meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetősége is. A tiszteletadás a beregszászi temető honvédparcellájánál vette kezdetét október 9-én. A jelenlévőket Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője köszöntötte. „1944. október 9-én bombázás érte Beregszász városát, melynek következtében több száz polgár és katona lelte halálát. Ma, amikor ismét nehéz, háborús időket élünk, különösen fontos megemlékeznünk a második világháború áldozatairól” – hangsúlyozta. Ezt követően a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum diákjai emlékeztek meg a 79 évvel ezelőtt történtekről. Majd a történelmi egyházak képviselői kérték Isten áldását. Végezetül a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit. Ezt…

  • Mesemondó diákjaink sikere

    2023. szeptember 29-én immár VII. alkalommal szervezett Mesemondó versenyt a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a nagy mesemondó, Benedek Elek születési évfordulója tiszteletére a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Leendő óvodapedagógia szakos diákjaink is minden évben részt vesznek ezen a versenyen. Ebben a tanévben Bihari Liliána II. évfolyamos, Taraczközi Anasztázia III. évfolyamos és Tóth Viktória I. évfolyamos diák képviselte intézményünket a legnagyobbak (16-18 évesek) kategóriájában. Mindannyian nyertek a versenyen való részvétellel, hiszen elsajátítottak egy-egy magyar népmesét, amely népünk lelkét tükrözi. Ezúttal Taraczközi Anasztáziának sikerült a dobogó 3. fokára állnia. Gratulálunk diákjainknak és további élvezetes mesemondásra biztatjuk őket.

  • Főhajtás az aradi vértanúk előtt

    A hagyományokhoz híven 2023. október 5-én a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében is fejet hajtottunk az 1849. október 6-án kivégzett honvédtisztek emléke előtt. A megemlékezés elején egyperces néma csenddel azokra a hősökre emlékeztünk, akik napjainkban hunytak el az Ukrajna függetlenségéért vívott háborúban. A II. évfolyamos diákok  magyar költők szavaival és népdalokkal fejezték ki a szabadságharc hősei iránti tiszteletüket. Arad, immár 174 esztendeje jelkép a magyar nép számára. Az a nap örökre belevésődött a magyarság emlékezetébe. Az utódoknak, így nekünk is, kötelességünk érteni küzdelmes történelmünknek ezt a példaértékű történését! A tragikus hős frontáttörést jelent a jövőbe, ledönti az ember megmerevedett korlátait, és új mértékkel méri az ember nagyságát. Arad emlékeztet:…

  • Angol nyelv verseny intézményünkben

    Intézményünkben az angol nyelv tanításának kiemelt szerepe van, ezzel is alkalmazkodva a modern világ igényeihez. Bármit hoz a jövő, angolul tudni kell! Ahhoz, hogy bárkivel tudjunk kommunikálni, megértsük a világ dolgainak működését, a technológiai fejlesztéseket, a legfontosabb idegen nyelvet nem lehet megkerülni.  A Greenwich Pro összukrajnai angol verseny kifejezetten felsőfokú szakképzési intézmények számára szerveződik. A verseny célja, hogy segítségével a diákok felmérhessék, hol állnak nyelvi ismereteikkel saját korosztályukban, tanulásra motiválja őket. 2023. október 5-én intézményünkben először került megrendezésre ez a verseny online formában. Az első és második évfolyamos diákok vettek részt rajta, szám szerint 25-en méretettek meg. A feladatok megoldására 45 perc állt rendelkezésre, ami alatt 20 tesztkérdésre kellett válaszolni.…

  • „A SZAKOKTATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI”

    A Megyei  Állami Oktatásügyi Minőségügyi Szolgálat vezetése nevében  -Marina Marko 2023. október 4-én kerekasztal-beszélgetést szervezett a II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézete pedagógusai számára, segítve a sikeres felkészülést a szakmai programok akkreditálásában. A rendezvény programja: 14.00-14.30 Az oktatás minőségét biztosító belső rendszer kialakítása a felsőfokú szakképzést biztositó intézményben. Előadó: Maria SIGETIY a Kárpátaljai Állami Oktatási Minőségügyi Szolgálat osztályának vezetője. 14.30-15.00 A felsőfokú szakképzési  intézmények oktatási és szakmai programjai akkreditációjának aktuális kérdései Előadó: Marina MARKO – a Kárpátalja megyei Oktatásügyi Minőségügyi Állami Szolgálat oktatási intézményeinek felügyelete és nem tervezett ellenőrzése a helyi önkormányzati szervekkel való interakció osztályának vezetője. 15.00-15.30 Kérdések és válaszok. Köszönetünket nyilvánítjuk az előadók irányába a fontos szakmai segítségnyújtásért, szakmai…

  • Turizmus Világnapja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán

    Csütörtök délután a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola különleges eseménynek adott otthont. A Turizmus Világnapja alkalmából előadás, kvízjáték és egy fotókiállítás is megrendezésre került. A program lehetőséget biztosított a  résztvevők számára,  hogy megismerjék a turizmus világát  Kárpátalján keresztül. Az eseményt a Földtudományi és Turizmus Tanszék, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézet, valamint a “Rákóczi Tour” Turisztikai Információs Központ szervezte. Az esemény egyik fő része volt a FTT által már korábban meghirdetett fotópályázat, amely Európa turista szemmel! címet kapta. A pályázat két kategóriában zajlott: az első kategória a Európa épített öröksége, a második pedig a Európa természeti öröksége volt. Az egyetlen feltétel az volt, hogy a beküldött fotókat a résztvevők saját maguk készítsék el valamely…

  • Magyarságismereti kalandjáték a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetben

    Magyarország Beregszászi Konzulátusa és II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete 2023. szeptember 27-én magyarságismereti kalandjátékot szervezett a kárpátaljai gimnáziumok és líceumok tanulóinak. A kalandjátékon 22 3 fős csapat vett részt, melynek lényege az aktív részvétel és a kreatív hozzáállás volt. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében zajló megmérettetésen a résztvevők megismerkedhettek Magyarország kultúrtörténetével. A csapattagok olyan 9-11. osztályos tanulók voltak, akiknek érdeklődési köre kiterjedt Magyarország történelmére, földrajzára, nevezetességeire, látványosságara, kiemelkedő ismerettel rendelkeztek magyar irodalomból és nyelvből. A nagy szervezői munkának köszönhetően, összesen 22 csapat mérhette össze a tudását, akik a magyar történelemhez kapcsolható csapatnevekkel indultak. A magyarságismereti kalandjátékot Kudlotyák Krisztina magyartanár, a játék kvízmestere nyitotta…

  • A Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai a Trianoni Múzeum megnyitásán

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Fősikola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai a Rákóczi Szövetség jóvoltából azt a lehetőséget kapták, hogy egy izgalmas és eseménydús kiránduláson vegyenek részt 2023. szeptember 21-22-én. A kirándulás központi rendezvénye a várpalotai Trianon Múzeum újranyitása volt, amelyet kétnapos eseménysorozattal méltattak. A megérkezesük napján, a diákok és kísérőtanáraik betekintést nyerhettek az újonnan rekonstruált múzeum falai közé, ahol szinte érezni lehetett a friss festék illatát. Az interaktív kiállítások, dokumentumok, térképek és szakértő vezetők  segítségével diákjaink mélyebb betekintést nyerhettek a trianoni békeszerződés következményeibe és hagyatékába. A múzeum rövid látogatása után, a 23 fős csapat útnak indult Révfülöpre, ahol a Balaton tó festői szépsége fogadta őket. A szállás elfoglalása után,…

  • SPORTNAP

    A jó csapatok mindig különböző személyiségekből tevődnek össze: kell valaki, aki vezeti a támadást; valaki, aki tartalékol az erejével; aki harcias; aki kibékít; aki átgondolja a dolgokat; és valaki, aki gondolkodás nélkül cselekszik. És ezt valahogy egybe kell gyúrni: ez a legnagyobb kihívás. Még ha sikerül is megtalálni a megfelelő egyveleget, mindenkinek fel kell ismernie, hol van a helye a csapatban, elfogadni azt, és ugyanúgy elfogadni a többieket is olyannak, amilyenek. Kivételes élmény, amikor minden a helyére kerül. James Daniel Brown A II. RFKMF Egészségügyi és Sportcentrumában 2023. szeptember 20-án méltatták az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját. Az eseményen aktívan részt vettek a II. RF KM Főiskola hallgatói mellett a II.…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial