Neumann hét – Második nap

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében 2017. november 14-17 között megrendezésre kerülő Neumann napok második napján hosszú szünetben különböző társasjátékokkal, ördöglakattal valamint ügyességi játékokkal volt lehetőségük játszani a diákoknak, melyből a tanárok is örömmel kivették részüket.

A harmadik és negyedik évfolyamos diákok IT kerekasztal beszélgetésben vehettek részt Nedbál Attila, egy programozói cég munkatársa vezetésével.

 A nap folyamán a másodikosoké volt a főszerep, akik szintén csoportok közötti vetélkedőn vehették részt. 6-6 fős csapatok versenyeztek egymással a pontokért különböző matematikai, informatika valamint fizikai versenyszámokban. A  „Mindent vagy semmit”  játék  nagy sikert aratott a  diákok körében, mindenki fokozott érdeklődéssel várta a „képrejtvény”  az „Összegubancolódott számok”, a „zsákban zsák”  és az „IQ”, vagy éppen a „Tangram” feladatait.
Tapasztalatokkal gazdagodva zártuk ezt az élményekben bővelkedő napot!

 

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial