Szakképzéssel a magyar–magyar kapcsolatok fejlesztéséért és a vidék népességmegtartó szerep erősítéséért a Kárpát-medencében tanácskozás

2017. április 7-9. között került megrendezésre Eger városában a „Szakképzéssel a magyar–magyar kapcsolatok fejlesztéséért és a vidék népességmegtartó szerep erősítéséért a Kárpát-medencében tanácskozás”. A találkozó az Egri SZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma vendéglátásában a Rákóczi Szövetség támogatásával valósult meg.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetét Soós Katalin igazgatónő, Gerendely Béla tanár és három diák képviselte.

A péntek esti vacsora után borbemutató következett Dunai György Sándorné, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok tulajdonosa vezetésével.

Április 8-án a tanárok és diákok az egri városháza dísztermében folytathatták a tanácskozást, amit Molnárné Fischer Judit, általános és szakmai igazgatóhelyettes ünnepi beszéde nyitott meg.

Az első előadást Bruckner László, a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkárság főosztályvezetője tartotta a szakképzés rendszeréről és fejlesztéséről, mely rengeteg hasznos információt tartalmazott számunkra.

Ezt követően Benedek Fülöp (az OTP Bank agrár divízió vezetője, elnöki főtanácsadó), Székely Zoltán (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megy20170408_085503ei elnöke), Prof. Dr. Vasas Joachim agrártörténész, igazgató előadásai következtek.  A tanácskozást Molnárné Fischer Judit általános és szakmai igazgatóhelyettes zárta.

Az ünnepi díszvacsorán a bor- pálinkaverseny győztesei kerültek kihirdetésre.

Másnap, a tanácskozáson részt vevő tanárok és diákok megismerkedhettek a gazdag történelmi múlttal rendelkező Eger városának nevezetességeivel.

Ebéd előtt került sor a rendezvény ünnepélyes zárására, ami után a mi kis csapatunk még az Érseki kertben tartott kézműves vásárba is látogatást tett.

Nagyon hasznosnak és csapatépítő jellegűnek tartjuk ezeket az összejöveteleket, melyeken a határon túli és hazai szakiskolák képviselői megbeszélhetik közös problémáikat, és új kapcsolatokat építhetnek.

Köszönjük a lehetőséget!

A részvevők

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial