A víz világnapját méltatták a Rákóczi-főiskolán

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1994-ben a víz világnapjává nyilvánította március 22-ét. Azóta ezen a napon igyekeznek szerte a világban felhívni a figyelmet arra, mennyire fontos éltető elemünk, a víz óvása és tudatos, nem pazarló felhasználása.

Március 23-án a Rákóczi-főiskola Szakképzési Intézetének diákjai rendhagyó műsorral kapcsolódtak be a világnapot méltató eseménysorozatba.

Először Soós Katalin, az intézmény vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd Jakab Eleonóra tanárnő ismertette a rendezvény célját. A résztvevők hallhattak Kárpátalja híres termál- és ásványvizeiről. Kémiai bemutatón demonstrálták, hogyan lehet vízkeménységet tesztelni, megfelel-e a mért érték az előírásnak, és azt is, miként lehet tengervízből ivóvizet készíteni. Felhívták a figyelmet arra, milyen bonyolult és hosszadalmas folyamat ez, nem árt tehát vigyázni édesvízkészletünkre. Azt, hogy milyen drasztikus lépésekre kényszeríti az emberiséget saját felelőtlen vízhasználata, szemléltette A hülyeség kora című film egyik részlete és a bemutatott statisztika.

A különleges rendezvény Kárpátalja ásványvizeinek kóstolójával ért véget.

fb-share-icon

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial