Interaktív történelemóra a Győzelem napja alkalmából

2021. május 5-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának első évfolyamos óvodapedagógia és alkalmazott matematika szakos diákjai interaktív vetélkedő formájában emlékeztek meg a közelgő Győzelem napjáról.

Európában május 9-én méltatják a fasizmus-nácizmus feletti győzelmet, azon a napon, amikor az európai hadszíntereken befejeződtek a harcok.

A rendhagyó módon megtartott történelemóra keretén belül a hallgatók először játékos vetélkedőn vettek részt, ahol 5 fős csapatokat alkotva mérték össze tudásukat a
II. világháború eseményeiről. A feladatok között voltak képrejtvények, történelmi totók és beugratós fejtörők is, amelyeknek a megfejtése valamilyen módon kapcsolódott a közeledő jeles naphoz. A tanulók minden helyes válasz után megszerezhettek egy kirakós darabot, melyekből a játékok végén a BÉKE szót rakhatták ki. A megemlékezés filmnézéssel folytatódott tovább, a tanulók az Oliver Hirschbiegel által rendezett A bukás – Hitler utolsó napjai című filmet nézhették meg.

Az óra végén Király Evelin és Varga Róbert oktatók felhívták a hallgatók figyelmét annak fontosságára, hogy felismerjék a béke jelentőségét a mindennapi életünkben.

Eredmények:

Óvodapedagógia:

  1. Barbarossa csapat
  2. Leningrádi csapat
  3. Rakéták

Alkalmazott matematika:

  1. Sputnyik csapat
  2. Roosevelt csapat
  3. Churchill csapat

Beregszász, 2021. 05. 07

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial