Madárkarácsony

A rendezvényre 2014. december 16.-án került sor a Szakképzési Intézet aulájában. Célja az volt, hogy felhívjuk a diákok figyelmét a telelő madarak problémájára, és megtanítsuk a diákokkal (főleg az óvodapedagógusokkal) a különböző madáreleségek elkészítésének módjait. A rendezvény előkészítésében minden csoport részt vett: egyesek madáreleséget hoztak, mások pedig az aula berendezésében (turisztika csoport) vettek részt. Az aulában 4 állomást alakítottunk ki, amelyek mindegyikénél az óvodapedagógia szakos hallgatók mutatták be, hogyan készíthetők a különböző madáreleségek.

Az első asztalnál a műanyag flakonból való madáretető készítést lehetett megnézni és megtanulni.

A második asztalnál só-liszt gyurmából készített golyócskákat készítettek, amelyekbe különböző magokat (tökmagot, napraforgó magot, diót és kukorica szemek) helyeztek, s végül akasztóval látták el a résztvevők.

A harmadik asztalnál magfüzért lehetett készíteni. Tűvel cérnára fűzhettek, ki-ki a saját fantáziájának megfelelően diót, tökmagot, napraforgómagot, galagonyát.

A negyedik asztalnál készült az igazi „madárkalács”. A kissé megolvasztott marhafaggyút különböző sütőformába kanalazták a diákok, majd beleszórták a magokat, s végül bele tették az akasztót. Amíg a többiek fűztek, a madárkalácsot fél órára hideg helyre tették, hogy a faggyú megdermedjen, majd kinyomták a formából. Amikor elkészültek az etetők, a füzérek, golyócskák és a madárkalács a diákokkal együtt kimentünk az udvarra és feldíszítettük a Szakképzési Intézet hátsó bejáratánál lévő fenyőfát, azaz átadtuk a madaraknak a mi karácsonyi ajándékainkat.

fb-share-icon

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial