Országos kitüntetést kapott a szakképző intézet hallgatója

2016. október 14-16. között rendezték meg Sátoraljaújh1elyen a 44. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos Kárpát-medencei döntőjét, amelyen idén is több mint száz diák vett részt a Kárpát-medencéből.
Lőrinc Ingrid, 3. évfolyamos 2könyvvitel szakos hallgató az országos versenyen elért kimagasló teljesítménye elismeréséül Sátoraljaújhely város plakettjében részesült. Emellett szónoki teljesítményéért a sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesület különdíját is megkapta. Felkészítő tanára Kudlotyák Krisztina.
A verseny hagyományaihoz híven első nap az írásbeli feladatokat oldották meg a diákok, akik külön gimnáziumi és szakközépiskolai kategóriában versenyeztek. A 2. nap a szóbeli megmérettetésé. Négy téma közül választhatnak a tanulók, amelyet három perces szabad előadásban kell tolmácsolniuk, elsősorban a téma által meghatározott közönségnek. Az eredményhirdetésre Széphalomban került sor, ahol a legeredményesebbek Szamosvölgyi Pétertől vehették át Sátoraljaújhely emlékplakettjét.
A város plakettje a fiatal szónokok egyik legnagyobb elismerése. Egy fiatal csak egyszer nyerheti el a kitüntetést. Csak azok kaphatják meg, akik írásbeli és szóbeli teljesítményük alapján a legjobb 25 közé kerülnek.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial