Vidám farsang vége

2021. február 18-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma Diákönkormányzatának szervezésében a farsang végi rendezvényre, amelynek keretében jelmezben kellett megjelenni a diákoknak, tanároknak. Vidámmá akartuk varázsolni a torkos csütörtököt, hogy mielőbb előzzük ezt a járványhelyzettel sújtott telet. Ezen a napon diákjaink és tanáraink egyaránt szabadra engedhették fantáziájukat, és azokká alakulhattak át, akik bőrébe szívesen bújnának. Örömmel láttuk, hogy senki nem vette félvállról felhívásunkat, mindenki kitett magáért. Találkozhattunk egyéni és csoportos jelmezekkel is. Színt vitt az intézmény falai közé, hogy egész nap különböző jelmezes diákokat, tanárokat láthattunk beszélgetni, mosolyogni, viccelődni, és sétálni, amint egymás jelmezeire rácsodálkoztak. Ebből rögtön kiderült az is, hogy nincs két egyforma ember, hiszen ahányan beöltöztünk, annyifélék is vagyunk. Intézményünk diákjai, mint kiderült, rendkívül kreatívak. A jelmezek sokasága rendkívül tág volt. Egyik diák kedvenc film- vagy meseszereplőjének, míg mások orvosnak vagy valamilyen más szakma képviselőjének öltöztek. A sok jelmez, igyekezet és kreativitás nyilván nem marad jutalom nélkül. A jelmezeket a Diákönkormányzat két kategóriába sorolva értékelte: egyéni és csoportos jelmezek. A csoportos jelmezek közül a legkreatívabbnak és ötletesebbnek az I. évfolyamos Számvitel és adóügy szakos Businszki Fanni és Pércsi Cintia bizonyult. Fanni és Cintia rappereknek öltöztek be. Egyedi megjelenésükkel és stílusukkal pedig el is nyerték az első helyet. Második legjobbnak a IV. évfolyamos Alkalmazott matematika szakos diákok bizonyultak, akik kreativitásuk és találékonyságuk segítségével és mindennapi tárgyak felhasználásával csernobili likvidátoroknak öltöztek, sokak tetszését elnyerve. A dobogó harmadik fokára a III. évfolyamos Szociális munka csoport került. A lányok különböző jelmezekbe öltözve jelentek meg. A jelmezek közül mindenki talált egyéniségéhez illőt. A negyedik helyre a II. évfolyamos Szociális munka csoport, az ötödik helyre pedig az I. évfolyamos Óvodapedagógia csoport került. Amíg a Szociális munka csoport rendkívül sokszínűen öltözött be, addig az Óvodapedagógusok titkosügynököknek öltöztek.

 Az egyéni jelmezek közül elsöprő győzelemmel nyert Balog Alexandra (Turizmus I. évfolyam), aki egy közismert filmből vett szereplő jelmezébe bújt, mégpedig a Bolond Kalapos kinézetét vette fel. Másodiknak Hapák Alexandra, II. évfolyamos Alkalmazott matematika szakos diák bizonyult, aki Müller Cecíliának, a magyar országos tisztifőorvosnak öltözött be. Harmadik helyezett Balla Gréta lett (Szociális munka-II.), aki a közismert The Addams Family Wednesday-énekesének öltözött. A negyedik és ötödik helyet Péter Bernadett és Molnár Dávid, II. évfolyamos Turizmus szakos diákok szerezték meg. Bernadett a Scooby Doo Vilmájának, míg Dávid varázslónak öltözött. Szívből gratulálunk a nyerteseknek! Köszönjük szépen minden kedves tanárnak és diáknak, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez, és hogy szebbé tették ezt a napot azzal, hogy öltözékükkel feldobták a hangulatot az intézményünkben. Köszönettel tartozunk a Főiskola vezetőségének a jutalmak biztosításáért. Őszintén hisszük, hogy a következő farsangi mulatságunk vidámabb és felszabadultabb lesz.

Simon István,

a DÖK elnöke

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial