Karrier-nap (4.rész) – Interjú Svec Antallal

2020. november 13.-án, a Neumann-napok keretében megrendezésre került az I. Karrier-nap az Alkalmazott matematika szakos diákok részére, melyre egykori és jelenlegi diákjaink kaptak meghívást! A járványügyi helyzetnek megfelelően az esemény a virtuális térben valósult meg. A rendezvény legfőbb célja a pályaorientáció és kapcsolatépítés volt, mely nagyon barátságos és közvetlen légkörben zajlott. Diákjaink számos kérdésre választ kaptak, melyeket tanulmányaik során felhasználhatnak. Az Karrier-napról Svec Antalt, IV. évfolyamos, Alkalmazott Matematika szakos diákot kérdeztük:

  1. Elsősorban kérlek, értékeld röviden a Karrier-napot!

    Ez a nap rendkívüli lehetőség minden évfolyamos diák számára. Akik részt vettek megtudhatták, hogy mihez is tudnak kezdeni az intézmény befejezése után, hol tudják folytatni a tanulmányaikat és más kérdésekre is választ kaphattak. A legjobb dolog az, hogy lehetőségünk volt beszélni a Szakgimnázium egykori diákjaival, akik jelenleg egyetemen tanulnak vagy a szakmában dolgoznak. Ez a beszélgetés mindenki számára értékes információt, inspirációt és némi magabiztosságot adott a pályaválasztáshoz és továbbtanuláshoz. A rendezvény hangulata barátságos és vidám volt.

  1. Az elmúlt három év távlatából, hogyan érzed: lépéselőnyt jelent-e a Szakgimnázium diákjának lenni?

    Kételkedés nélkül és magabiztosan állítom, hogy IGEN. A Szakgimnázium diákjai nagy előnyben és magas szintű oktatásba részesülnek, az intézmény pedagógusainak, vezetőségnek és felszereltségének köszönhetően. Aki szeret tanulni és szíve szerint választ szakot, azoknak új lehetőségek nyílnak meg, amelyek sorsfordítóak is lehetnek!

  1. Milyen jótanáccsal látnád el a most elsős, illetve másodikos diákokat?

Fontos, hogy szeressétek a szakmát, amit választottatok. Csak így fogtok örömöt és élvezetet kapni tőle! Tűzzetek ki célokat magatok elé és ne adjátok fel azokat! Ha akadályba ütköztetek, akkor ne féljetek segítséget kérni a tanároktól vagy diáktársaitoktól! Ha pedig elfáradtok vagy érzitek, hogy készen álltok feladni – pihenjetek, mivel szervezet számára ez elengedhetetlen. Éljetek minden lehetőséggel, amelyek előttetek nyílnak!

  1. A diplomaszerzés kapujában állsz. Hogy gondolod, részt vennél-e jövőre is egy ilyen rendezvényen?

Sok szeretettel és örömmel részt vennék ilyen rendezvényen! A tanácsokat és inspirációt, amit én kaptam ezen a napon – értékesnek tartom és szeretném továbbadni a Szakgimnázium új diákjai számára. Bízom abban, hogy a következő Karrier-napig én is szerzek tapasztalatot, amelyet megtudok majd osztani a diákokkal. Emellett szeretném, ha minél több kárpátaljai fiatal találná meg a hivatását és részesülne magas szintű oktatásban!

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial