Nálunk is szólt a tárogató

2020. március 3-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában is felcsendült a kurucok kedvelt hangszere, a tárogató, melyet Nagy Csaba, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke, tárogatóművész szólaltatott meg. A honfoglalók által ismert hangszer dallamaival vette kezdetét az a történelmi, irodalmi és zenés bemutató, melynek során a Felsőfokú Szakképzési Intézet diákjai és tanárai betekintést nyerhettek az Ázsiából származó hangszer történetébe, s egyben a II. Rákóczi Ferenc fejedelem által vezetett szabadságharc eseményeibe, annak helyszíneibe és a kor népdalaival ismerkedhettek.

A korhű ruhába öltözött művész úr a közönségét is bevonta az éneklésbe a Csínom Palkó, Csinom Jankó kezdetű kurucnóta megszólaltatásával. Méltó tisztelgés volt ez a rendezvény a nagyságos fejedelem emléke előtt, akinek ebben a hónapban méltatjuk születésnapját.

Az előadás végén a Kossuth-nótát énekelhette a közönség Nagy Csaba tárogatójának dallamára, így hangolódva a jövő heti nemzeti ünnepre.

Hálásak vagyunk a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek, hogy a Rákóczi-év keretében nálunk is elhangozhatott ez a nemzeti identitástudatot fejlesztő előadás.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial