Rendhagyó irodalomóra

2019. november 28-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete II. évfolyamos diákjai részt vehettek egy író-olvasó találkozón.

A találkozó vendégei anyaországi költők voltak: Zalán Tibor, Oláh András, Kürti László, valamint Csordás László moderátor.

Saját versek felolvasásával indult a beszélgetés. Elsőként azt tudhattuk meg, mi a véleménye a kortárs költőknek a kötött versformákról. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ismernie kell minden költőnek a versformákat, de a forma a témához igazodik. Arra a kérdésre, van-e példaképük, Oláh Andrásról megtudtuk, hogy Tóth Árpádot, Kürti László Pilinszky Jánost, míg Zalán Tibor Ady Endrét tartja követendőnek. .Az alkotás mikéntjéről, valamint a saját műveikről olvasható kritikákhoz való hozzáállásukról is vallottak vendégeink.

Zalán Tiborról kiderült, hogy drámaíróként is kipróbálta magát.

Kürti László folyóirat szerkesztőként is tevékenykedik tanári pályája mellett. Vendégeink folyóiratokkal is megajándékozták a jelenlévőket, hogy betekintést nyerhessenek a kortárs irodalmi életbe.

A találkozó zárásaként újabb műveket adtak elő költőink saját alkotásaikból. Reméljük, hogy ez a találkozás maradandó élményt nyújtott a diákoknak, és az ajándékba kapott folyóiratokból minél több alkotás felkelti érdeklődésüket a mai magyar irodalom iránt..

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial