Ilosvay Mária a leánykollégiumban

2019. november 6-án a csodaszép tortáiról, íncsiklandó süteményeiről és kreatívnál kreatívabb mintájú mézeskalácsairól Kárpátalja-szerte híressé vált Ilosvay Mária tisztelte meg látogatásával a leánykollégium lakóit.

A nevét viselő cukrászat vezetője azzal a céllal érkezett hozzánk, hogy néhány különleges technikát mutasson be a kollégistáknak, amikkel egyedül is lassan-lassan profi mézeskalácsokat készíthetünk. A hozzávalókkal sem kellett foglalkoznunk, mindent biztosított számunkra (üres mézeskalácsok, íróka, fedőmáz, habzsák, stb.). A művészkedéssel együtt töltött néhány óra jókedvvel, sok nevetéssel és kreatív ötletek felsorakoztatásával telt. Természetesen a „foglalkozás” után mindenki elvihetett egy-egy mézeskalácsot magával, hogy a szép külső megalkotásának lehetőségén kívül az elkészült finomságok ízében is részesülhessünk.

A következő hét folyamán már profi segítség nélkül vágunk neki a mézeskalácssütésnek és –díszítésnek, hogy hagyomány szerint december fagyos napjain egy-egy meleg mosolygós pillanattal és jó szívvel készített finomsággal kedveskedjünk olyan embereknek, akiknek ez is kisebb csodának számít.

Ezúton is köszönjük Ilosvay Máriának, hogy elfogadta meghívásunkat, és áldozott ránk az idejéből.

Gécse Angéla-Karolina

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial