Zamárdiban táboroztunk

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 12 diákja jutalomüdülésen vett részt a 2015/2016-os tanév tanulmányi versenyein elért jó eredményeinek köszönhetően. Utunk Zamárdiba 2016. július 11-én reggel 8 órakor vette kezdetét, amikor buszunk a beregsurányi határátkelőről elindult. 2 órakor érkeztünk meg a Napsugár hotelba, ahol vendéglátóink, az Összefogás a jövőért alapítvány munkatársai már vártak minket. Szállásunk elfoglalása után rögtön a strandra kalauzoltak bennünket, este pedig a táborlakók megismerkedhettek egymással.zamardi1

Kihasználva a jó időt a hét első három napján a fürdőzésé volt a főszerep. Esténként egy gitáros érkezett a táborba, akivel régi nagy slágereket énekeltünk. Ezzel azonban még nem ért véget az este, a filmklubban a gyerekek által választott filmeket tekinthettük meg. A játék sem maradt el, a diákok újra gyereknek érezhették magukat, számháborúztak, modernizálva előadták Hamupipőke történetét. A hét második felében azonban véget ért a jó idő és ezzel együtt a fürdőzés is.zamardi2

A legnagyobb élményt számunkra a pénteki nap jelentette. Korán reggel indultunk útnak, hogy eljussunk Tihanyba. Megtekintettük az apátságot, a kálváriát, a belvárost, egy idegenvezető pedig végigvezetett minket a Lóczy Lajos tanösvényen. Az erdő legmagasabb pontjára felérve csodálatos kilátásban gyönyörködhettünk. A táborban az utolsó napunkat búcsúzással, pakolással töltöttük. Az este énekléssel telt el, amit a táborlakók nagy örömére táncos mulatság követett. Vasárnap élményekkel és sok új barátsággal gazdagodva tértünk haza.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial