Szeptember 27.- A turizmus világnapja

A turizmus világnapja alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete kulturális bemutatót tartott „Öleld át a Földet” címmel.

A bemutató célja a turizmus népszerűsítése volt vidékünkön és a világon. Az előadáson világ kilenc különleges és egyedi kultúrája lett bemutatva. Az első évfolyamos Turizmus szakos hallgatók mutatták be az indiai, mexikói és skót kultúrát. A második évfolyamos Turizmus szakos hallgatók által betekintést nyertünk a kínai újévbe, az egyiptomi és magyar kultúra egyediségébe és szépségébe. A harmadik évfolyamos Turizmus szakos hallgatói mutatták be az indián kultúra sokszínűségét, az ukrán kultúra egyediségét és a hawaii emberek népművészetét tánc formájában. Több előadáshoz videós vetítés is társult, mely még érdekesebbé és ismeretterjesztőbbé tette az előadásokat.

A diákokat egy öt tagból álló zsűri értékelte, köztük volt az intézményünk vezetősége és a turizmus szakbizottság két tagja. A legjobbnak bizonyuló előadást a 2. évfolyamos Turizmus szakos hallgatók mutatták be, diákok saját kezűleg készítettek újévi sárkányt, önálló koreográfiával előadott magyar néptáncot és egyiptomi táncot táncoltak. Az első helyezést nyert csoport oklevélben és dicséretben részesült.

Készítette: Turizmus II/3

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial