A nemzeti összetartozás napján

Immár 99 éve annak, hogy elszakították Kárpátalját az anyaországtól az .I.  világháború utáni trianoni békeszerződésnek köszönhetően. Mai napig érezzük ennek a magyarok számára lesújtó döntésnek a következményeit. Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy a magyar á llam nem mond le rólunk, hanem épp ellenkezőleg 2010-ben a trianoni békeszerződés napját az összetartozás napjává nyilvánította..A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete első évfolyamos óvodapedagógia szakos diákjai a Budai Szakképzési Centrum diákjaival közösen részt vehettek 2019. június 4-én a Parlament előtti téren szervezett  rendezvényen. Már előző nap délután nekivágtunk az útnak, hogy másnap részt tudjunk venni az ünnepi megemlékezésen. A Hungarofest szervezőinek köszönhetően zökkenőmentesen leparkolhatott az a 170 autóbusz, amely az 5000 gyereket és diákot szállította az Alkotmány utcáig az anyaország és az elszakított országrészek különböző területeiről. 94 külhoni testvériskolával rendelkező iskola, összesen 188 iskola tanulói vettek részt a programokon. A magyar iskolákból 2600, külhoni iskolákból csaknem 2300 gyerek érkezett, Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából és a Kárpátaljáról.  Az ünnepség előtt megtekinthettük az Országház kupolacsarnokában a Szent Koronát. Ezután a Parlament előtt gyülekeztünk, ahova egyre többen érkeztek.  A rendezvény kezdetére a résztvevők száma meghaladta az 5400 főt. Az ünnepi beszédet  Potápi Árpád János,a Miniszterelnökség  nemzetpolitikáért felelős államtitkára tartotta. Ezt követően Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítótagjának Kézfogás című dalát a művésszel közösen adhattuk elő a Bihar néptáncegyüttes által rögtönzött koreográfiával. Az ünnepség a magyar Himnusz eléneklésével zárult. Felemelő érzés volt együtt énekelni ennyi nemzettársunkkal.

Az ebédet a Pap László Budapest Sportarénában fogyasztottuk el. Délután 5 órától Szörényi Levente és Bródy János által szerzett az István, a király című rockoperát tekinthettük meg. Mindannyiunknak elnyerte tetszését, nagy élmény volt számunkra. Az esténk városnézéssel folytatódott. Elsétáltunk a Margitszigetre, ahol megnéztük a híres zenélő szökőkutat.

 Számos szép emlékkel gazdagodva lehetünk hálásak,mind a Hungarofest munkatársainak, mind pedig a budapesti testvériskolánknak, mert nélkülük nem valósulhatott volna meg ez a kirándulás.

Barta Klaudia és Mátyus Boglárka

I. évolyamos,

óvodapedagógia szakos hallgatók

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial