Újra a dobogón mesemondóink

2019. március 21-én került sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke által szervezett NÉPEK MESÉI című mesemondó versenyre, melyen a felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók vehettek részt. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát a Felsőfokú Szakképzési Intézet óvodapedagógia szakos diákjai képviselték: Popovics Barbara III. és Toldi Cintia II. évfolyamos.

A versenyen 15 mesemondó adta elő az általa szabadon választott mesét. Volt olyan mesemondó, aki harmonikával szólaltatta meg a mesehős fülében zengő dallamot, míg a másik énekkel kísérte mesemondását. A Kárpát-medence különböző egyeteméről vagy főiskolájáról érkezett versenyzők némelyike ízes tájszólásban beszélt.

A főiskolai tanárokból álló rangos zsúri mellett kisiskolások is szavazhattak az általuk legjobbnak vélt mesemondóra.

A XI. alkalommal megrendezett versenyen diákjainknak újra sikerült felállni a dobogóra: Popovics Barbara 2. helyezett lett, A bolond és a csodafurulya című ukrán népmesével, Toldi Cintia pedig III. helyezést ért el Az állatok nyelvén tudó juhász c. magyar népmese előadásával.

Zárszavában a zsúri elnöke,Tímárné Hunya Tünde arra biztatta a versenyzőket, hogy folytassák tovább a mesékkel való foglalkozást, hiszen ezekből tanulhatjuk meg a nép észjárását, sajátíthatjuk el ízes nyelvünket. Többségében tréfás meséket adtak elő a versenyzők, ezért a zsűri elnöke arra hívta fel a figyelmüket, hogy a jövőben bátran válogassanak az állatmesék, tündérmesék köréből is.

Mind a versenyzők, mind a hallgatóság gazdagabb lett ezen a napon, hiszen mindenki kedvére válogathatott népköltészetünk kincsestárából.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial