Sevcsenkóra emlékeztünk

2019. március 12-én került megrendezésre intézményünkben a Sevcsenkóról szóló vetélkedő. Két csapat mérettetett meg ezen a rendezvényen: «Олімпійці»és «Шевченкознавці». Sok érdekes kvíz várt ránk. Mindemellett a közönség is elsajátíthatott sok hasznos információt ( a hallottak és a látottaknak köszönhetően).

   A vetélkedő fő szervezője Beca Szvitlana ukrán nyelv és irodalom szakos tanárnő volt. A megoldott feladatokat a zsűritagok (igazgatóhelyettesünk, Dzsanda Galina, továbbá az intézményeink filológusai közül Király Katalin, Margitics Ágnes, Kóré Dóra, Knobloch Erzsébet) nagy odaadással értékelték.

     A megmérettetésben két 7 fős csapat vett részt az I. évfolyamos diákok közül. Mindkét oldalról szavaltak verset a versenyzők mind ukránul, magyarul ill. angolul. Ukrán nyelven Csala Renáta, Szabó Melánia, Sütő Éva, Tóth Gabriella, Bubánci Alex, Csokai Brigitta, Seres Karina, Szemszicskó Donatella, Domokos Zsófi-Eszter előadásában hallhattuk Sevcsenko műveit. Magyarul pedig Kovács Szkárlet-Szintia előadásában és angolul Illés Tamás tolmácsolásában a nagy „kobzos” Végrendelet című költeményét.

     A verseny győztes csapata az «Олімпійці» lett. Mindegyik versenyző dicsérő oklevélben részesült, valamint könyvjutalomban. Reméljük, hogy a jövőben még több hasonló vetélkedőn vehetünk részt egy csapatként, s egyesítve az erőinket a tanárainkkal, megvalósítunk sok ilyen vetélkedőt.

     Köszönjük mindannyian, hogy részesei lehettünk egy ilyen tanítójellegű, rendkívül hasznos és érdekes kvízjátéknak.

Szemszicskó Donatella

1. évfolyamos

Óvodapedagógia szakos diák

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial