Madárkarácsony

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében december 11–12-én került megrendezésre a Madárkarácsony.

A rendezvény első napján a harmadikos óvodapedagógus szakos diákok készítettek rövid műsort, melynek fő kérdése az volt: „Mondd, szereted a madarakat?”

„Hamarosan közeledik a szeretet ünnepe, s szeretetünket kifejezhetjük embertársaink, barátaink, családtagjaink iránt, de ugyanígy kifejezhetjük szárnyas barátaink, a madarak iránt.” – kezdte köszöntőbeszédét a rendezvény főszervezője, Jakab Eleonóra, a főiskola és a szakképzési intézet tanára.

A műsor keretében a diákok a nálunk telelő madarakra (szarka, varjú, harkály, házi veréb, meggyvágó, fogoly, gerle, cinege, bagoly, vörösbegy és végül a jégmadár) helyezték a hangsúlyt, amelyeket egy mondókával vagy találóskérdéssel, egy rövid ismertetővel, illetve saját kezük által alkotott madárfigurákkal mutattak be. Azért készítették a műsort, hogy megmutassák, hogy ezt a módszert hogyan lehet akár az óvodában is alkalmazni. Ugyanis nagyon fontos már egészen óvodás korban felhívni a gyermekek figyelmét arra, hogy a környezetet, illetve ebben az esetben a madarakat meg kell óvni. Vigyázni kell rájuk, és segíteni őket a hideg és fagyos tél túlélésében.

A madarak bemutatása után következett Imszticsei Violetta előadásában Rónay György Mondd, szereted az állatokat? című verse. Végül pedig az Adventi hírnök, friss fenyőág című dallal zárták a műsort.

A rendezvény zárásaként az óvodapedagógiai szakbizottsági ezetője, Gávrilyuk Ilona mondott köszönetet elsősorban a Madárkarácsony eszmei szerzőjének, a szervező munkatársaknak, illetve a tanulóknak.

A második nap témája A telelő madarakról való gondoskodás volt. Ez a nap arról szólt, hogyan készíthetünk a madarak számára igazi ajándékokat, különböző madárcsemegéket. Aznap az Óvodapedagógia szak tanárai és a III.-os óvodapedagógia szakos hallgatók gondoskodtak a madáreleségek elkészítéséről.

Hat asztal állt rendelkezésre az érkezők számára, amelyeknél megfigyelhették, hogyan lehet különböző csemegéket készíteni, főleg télen, amikor a madarak maguktól kevesebb élelemhez tudnak jutni.  A madarak testhőmérséklete 40-45 C fok között mozog, ezért a túléléshez nagyon fontos, hogy nappal elég élelmet találjanak, és tudjanak fogyasztani, ami biztosítja számukra a nappali anyagcsere-szükségletet és a leghidegebb éjszakák átvészelését. Ebben kell, hogy segítsék a madarakat az emberek.

Még mielőtt az óvodapedagógusok elkezdték volna a csemegék készítését, Jakab Eleonóra tanárnő ismertette azokat az élelmeket, amelyek adhatók, illetve nem adhatók a madarak számára. Adhatóak például különböző magok, dió, mazsola, gyümölcsök, ipari tepertő, disznó faggyú, főtt tészta vagy főtt rizs, akár még lágy macska- és kutyaeledel is. Szomjuk csillapításaként pedig cukros vizet kaphatnak, amellyel a madár nem csak vízhez jut, hanem tápanyaghoz is.  Viszont nem adható kenyér, liszt, kalács, nyers tészta vagy nyers rizs, száraz kutya- és macskaeledel.

Az első asztalnál madáretető készült flakonból, amelynél nemcsak az etető készítése volt fontos szempont, hanem a flakonok újrahasznosítása is. A második asztalnál mazsolás toboz készült. A mazsola fontos glükóz forrás a szárnyas barátaink számára. A harmadik asztalnál különböző magokból fűzért csináltak a hallgatók, amely megvalósítható még akár aszalt gyümölcsökből is. A negyedik asztalnál só-liszt gyurmából galacsinok készültek, amelyekbe különböző olajos magvakat lehetett szurkálni. Az ötödik asztalnál almás csemege készült a madaraknak, amelyekbe szintén olajos magvakat tűzdeltek, és akasztottak fel később a fákra. Az utolsó asztalnál marhafaggyút olvasztottak meg a diákok és öntöttek bele különböző formákba. Míg nem szilárdult meg a faggyú, addig magokat és diót, valamint egy akasztót tettek bele, amelynek segítségével fel lehet akasztani azt a fák ágaira.

Miután elkészültek a diákok a madaraknak szánt karácsonyi ajándékokkal, véget ért a rendezvény második napja is. A megvalósítók remélik, hogy ezzel a kezdeményezéssel hagyományt teremthetnek, és a továbbiakban is megszervezik majd a Madárkarácsonyt, ugyanis nagyon fontos, hogy ezekben a téli hónapokban odafigyeljünk a körülöttünk élő állatokra.

Darcsi Szabina, 3.-os óvodapedagógia szakos diák

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial