Tanévnyitó ünnepség a főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) életében hagyomány, hogy az új tanévet Isten házában, a beregszászi református templom falai között kezdik diákok, tanárok, meghívott vendégek közösen. Az idei, szeptember 26-i esemény fényét egy különleges vendég jelenléte is emelte: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett a rendezvényen.

A hagyományokhoz híven az ünnepség Kárpátalja történelmi zászlóinak bevonulásával kezdődött. A lobogókat az intézmény kuruc kori viseletbe öltözött hallgatói vitték be a templomba. Nemzeti imádságunk és a főiskola himnuszának (Rákóczi imája) eléneklése után köszöntötték a meghívott vendégeket, köztük a magyar miniszterelnököt is.

Ezt követően Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnök asszonya mondta el tanévnyitó beszédét. Az elnök asszony utalt Orbán Viktor másfél évvel ezelőtti látogatására, amikor is a magyar kormány és a főiskola együttműködési nyilatkozatot írt alá. Emlékeztetett, hogy az az esemény jelezte azt, amit bár korábban is tudtunk, nem mindig tapasztaltunk: számíthatunk az anyaországra. Az azóta eltelt nem egészen másfél év alatt a tanintézmény annyit fejlődött, mint két évtizedes fennállása alatt soha. Számos felújítás, korszerűsítés történt az intézményben, ami nem csak a főiskolának, de Beregszász városának és egész Kárpátalja magyar közösségének erőt ad. Ebben nagyon sokan nem hittek a főiskola indulásakor, s akik hittek, talán azok is inkább csak reménykedtek. A 2014–2015-ös tanévben már egy új épületrész, és egyben öt szakiránnyal induló felsőfokú szakképzési intézet is bővíti a kárpátaljai magyar ifjak továbbtanulási lehetőségeit. Kiemelte: akadnak olyan hallgatók is, akik bár korábban ukrán iskolában tanultak, mégis a magyar nyelvű felsőoktatás mellett tették le voksukat. Az elnök asszony rávilágított, hogy a kárpátaljai magyar közösség számára az együttműködésben van a legtöbb remény. „Amennyiben közösségünk, mi magunk nem mondunk le magunkról, anyanyelvünkről, jogainkról, és nem akarunk minden áron és minél hamarabb beolvadni, van jövőnk itt, Kárpátalján. A jövőnk hit, elhatározás és belső erő kérdése. Csupán tennünk kell a dolgunkat magyarul, magyarként Kárpátalján, ahogy elődeink tették, bárhová is csatolták őket a 20. század folyamán.” Beszéde végén oklevéllel köszönte meg két leköszönő munkatárs és nyugdíjba vonuló tanár – Barkáts Jenő, Csernicskó István és Benkő György – munkáját, majd a 2014–2015-ös tanévet megnyitottnak nyilvánította.

Orosz Ildikót követően Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány (KMFA) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta, hogy történelmi pillanatnak lehetünk tanúi, hiszen nem mindennapi esemény az, hogy Magyarország miniszterelnöke részt vesz a tanévnyitó ünnepségen. Felhívta a figyelmet arra, hogy az évfordulók évét éljük: száz éve tört ki az első és 75 éve a második világháború, 70 évvel ezelőtt hurcolták el a kárpátaljai magyarokat, s a múlt szomorú eseményeit követően most ismét vészterhes időket kell élnünk – Ukrajnában háború zajlik. A háború pedig áldozatokat követel, köztük magyarokat, s a Rákóczi-főiskola egykori diákjának életét is. Brenzovics idézte Gulácsy Gézát: „A kárpátaljai magyarság egyetlen fegyvere a remény.” Egykor is az volt – most is az. Az, hogy ezen a tanévnyitón jelen van Orbán Viktor miniszterelnök, s ilyen szép számban gyűltek össze a résztvevők, ezt a reményt erősíti. „Aki a jövőre gondol, az iskolákat épít. Örülök annak, hogy ebben a rendkívül nehéz időszakban, mikor békétlenségünk van és vér folyik, abból az alkalommal jöttünk itt össze számosan, hogy egy új iskolaszárnyat, egy új iskolát, egy új képzési formát hozzunk létre. Ez mindenképpen előremutató, és mindenképpen azt mutatja, hogy a kárpátaljai magyarság bízik jövőjében, s az anyaország is bízik abban, hogy a kárpátaljai magyarságnak van jövője itthon, Kárpátalján” – mondta zárásként Brenzovics László.

A beszéd után az első évfolyamos hallgatók fogadalomtétele következett, majd az egybegyűltek elénekelték a diákhimnuszt, a Gaudeamus Igitur című éneket.

Vélemény, hozzászólás?