Állásbörze a szakmaiság jegyében

2018. november 23-án a Beregszászi Szociális Osztály állásbörze néven tartott szakmai napot a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal épületében, ahová intézetünk is meghívást kapott.

A rendezvényen több szakiskola is tájékoztatót tarthatott az iskolában 2019/2020-as tanév meghirdetendő képzéseiről, felvételi rendszeréről, röviden ismertethette a a szakok leírását. Az eseményre számos iskola diákserege meghívást kapott, így több száz diák töltötte meg az előadótermet.

A mi intézetünket Bárány Béla, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felvételi bizottságának felelős titkára, Kóré Dóra, a Felsőfokú Szakképzési Intézet felelős titkára és Bátyi András, az intézet informatika tanára képviselte. A promocióban Bárány Béla előterjesztette a főiskola következő évben meghirdetendő szakjait, majd a főiskola kampányfilmjét is levetítették. Ezt követően a Felsőfokú Szakképzés életébe nyert bepillantást egy prezentáció keretében a nézőközönség. Röviden ismertetve lettek számukra a képzési formák, a különböző gyakorlatok, az infrastruktúra, az intézetben folyó tanulmányi és kulturális élet.

Reméljük a következő tanévben több diákot is látunk majd ezek közül a diákok közül a felvételizők névsorában.