Az Alkalmazott matematika II/3 és III/5 csoportjának tanulmányi útja Kijevben, mely magába foglalta fővárosunk csodás és egyben rejtélyes részeinek felderítését

Elérkezvén a határidős naplóink bejegyzett dátumához, azaz 2018. november 22-hez, ami kicsit borongós és esős estének ígérkezett, a Főiskola támogatásával eljutottunk a munkácsi vasútállomásra, ahol kis várakozás után, de sikerült megkezdenünk az utazást. Az expedíciónak 32 fő vághatott neki, ahol céljaink közt szerepelt Kijev látványosságainak megtekintése.

Egy hosszú, nem teljesen zökkenőmentes és egyben fárasztó 15 órás utazás után, mivel 1,5 órás késést produkált előre nem látható okok miatt a villamos „lokomotív” mozdonyunk, megérkeztünk a fővárosba. Először is a vasútállomás mellett található McDonald’s-ban megreggeliztünk, ami egyben ebéd is volt számunkra, majd egy rövid metrózást hátra hagyván, gyalogos sétánk során már elénk is tárult a Függetlenség tere (Майдан Незалежності). Elfoglaltuk a helyünket a hostelben. Szerencsénkre a kilátás gyönyörű volt a szállásról, és a hely minősége is többé-kevésbé megfelelt az elvárásoknak, ahol a magenta és a zöld színű falak csak még jobban fokozták a hangulatunkat.

Miután mindenki elfoglalta helyét megkezdhettük a város felderítését, de sajnos már sötétedni kezdett, s így esti felfedezésre kellett vetemednünk.  Igyekeztünk minden pontot teljesíteni, melyet kísérő tanáraink (Makó Pál és Simon Lénárd) tűztek ki a Google-s térképen.

Első ízben meglátogattuk a Szófia Székesegyházat, és annak múzeumját, ahol B

dig

ölcs Jaroszláv szarkofágját láthattuk, megtekinthettünk egy makettet a szent székesegyház történetéről, és egyéb portrékat, festményeket, és kőből kifaragott arcképeket, továbbá megtekintettük a Szófia Székesegyház harangtornyát. Sétánk közben találkoztunk még Bohdan Hmelnickij lovas szobrával is. Másodszor meglátogattuk a Szent-Mihály székesegyház belsejét, és nem messze tőle egy múzeumon áthaladva, egy magas harangtoronyba találtuk magunkat. Ott egy meseszerű esti körképet kaptunk a városról. Miután kipipáltuk ezt a csodás látnivalót is, a kijevi éjszakába csöppentünk, s tovább sétálván még meglátogattuk a filharmóniát, a Népek Barátsága emlékművet, a Dnyepert és a káprázatos kivilágítású jobb- és balpartot összekötő hidat. Gyors tempóra kapcsolván, megtekintettük a Dinamó Kijev Stadion bejáratát, a Törvényhozó házat vagyis a „Verhovná Rádát”, sajnos csak messziről láttuk a Parlamentet, mivel teljes kordonos lezárást tartottak a rend őrei. Mivel megéheztünk, kerestünk egy metrót és szempillantás alatt a Hrescsatikon (Хрещатик) találtuk magunkat, ahol megvacsoráztunk. Utána megkerestük az 1037 –es korabeli Aranykaput, ami az utolsó állomás is volt a mai napon.

Második nap a szállásról való kiköltözés és egy gyors reggelizést követően, ellátogattuk a Hryshko Nemzeti Botanikus Kertbe. Rengeteg látványos növénnyel találkoztunk, az orchidea és a kaktuszok különböző fajtáit ismerhettük meg.  Csodás látványt nyújtottak Dél-Amerika, illetve Afrika flórájának jellegzetes darabjai. Megtekinthettük az egzotikus állatvilágot is az Éden kertnek nevezett terráriumban, ahol képletesen szólva volt minden, ami „szem, szájnak ingere”J – papagáj, teknősbéka, mérges kígyók és pókok, kaméleon, krokodil és vadnyúl. Ha már meglátogattuk a Botanikus kertet, nem feledkezhettünk meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt rektoráról, Szikura Józsefről sem, aki nyomott hagyott a Kijevi Botanikus Kertben, mivel kutatásai során több ezer növényfajt telepített oda.

Látogatásunk után elérkeztünk a Pecserszka Lavra kolostor épületkomplexumához, ahol legelőször megtekintettük a Nagyboldogasszony székesegyházat, aminek a belső felépítése és az aranybevonatú oltára nagyon elkápráztatott bennünket. Egy kis szintemelkedés után, egy közeli barlangon mehettünk keresztül gyertyával a kezünkbe, ami hatalmas élmény volt  mindenkinek.

Utazásunk végén még megtekintettük a Mikro Csodák Múzeumát, melynek neve tényleg beszédes. Pár mm-es dolgokkal találkozhattunk csak szabad szemmel, de nagyítóval megvizsgálva mintha egy új világ nyílt volna meg előttünk. A világon egyedülálló, mikroszkopikus nagyságú, aranyból, kézzel készített műalkotásokat láthattunk itt. Mykola Syadrystyy ukrajnai művész sajátos eljárással készített műtárgyait láthattuk, melyek készítéséhez speciális technikai eszközöket használ, és különleges légzéstechnikával lassítja szívverését, hogy a két dobbanás között tegyen meg egy-egy mozdulatot.

Úgy gondolom az utazásunk sikeres volt több szempontból is. Habár időhiánya miatt nem sikerült a terv minden pontját teljesíteni, de úgy gondolom nem csak a városnézésen volt a hangsúly. Úgy érzem erősebbé kovácsolódott ez a kis csapat, mindenki jobban megismerte egymást, sok új élménnyel gazdagodtunk, gyarapodtunk és persze sok hasznos információt is szerezhettünk.

 

Makó Pál

az alkalmazott matematika II/3 kurátora

és

Balogh Sándor

az alkalmazott matematika III/5 hallgatója

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial