A turisztika szak kiruccanása, a 100 éves épületek megtekintése Beregszászban

Osztályfőnökünk, Tóth Jenő ötletére a mai napot egy kirándulással töltöttük. Elsősorban megtartottuk az osztályfőnöki órát, majd a maradék időt energiabevitellel, egy kis uzsonnázással töltöttük.

Mikor vége lett az órának, elindultunk a kis túránkra.  Elsősorban a Méhes palotát tekintettük meg, ami anno Méhes Samu neves beregszászi építészmérnök egykori bérháza. Méhes Samu tehetségét több beregszászi középület és lakóház bizonyítja.

1

 

 

 

 

 

 

 

Második megállónk a nagyszínház volt. Az 1800-as években zsinagógaként szolgáló épület a mai napig fennáll és működik. A múlt éven felhelyezett vastag fólián megszemlélhetjük a régi épület elejét.
3

 

 

 

 

 

 

Harmadik megállónk az Arany Páva volt,  egykori Úri Kaszinó épülete. 2005-ben egy tűzeset folytán leégett a tetőtér, de mára már teljesen felújított állapotában fogadja vendégeit és a turistákat. Ezután megtekintettük a mellette lévő Petőfi szobrot.

Negyedik állomásunk a római katolikus templom volt. Az épület gótikus építésű, jól felismerhetőek a kor jellemző vonásai. Amellett itt található meg Beregszász egyetlen napórája, amit szintén megtekintettünk.

Az udvaron lévő játszótéren a nosztalgiára is jutott idő.

A fárasztó túra után elmentünk pizzázni, és minden éhes pocak jóllakásra talált néhány pizza személyében. Kajálás során jókat nevettünk, szórakoztunk, és így zártuk a kirándulós napunkat.

Dankó Csaba

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial