Ki Mit Tud?

A II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézetében 2018. november 21-én megrendezésre került a „Ki Mit Tud?” vetélkedő a DÖK szervezésében. Intézményünk diákjai a következő kategóriákban megmutathatták meg tehetségüket: ének, hangszeres fellépés, és egyéb. A vetélkedőn 13 diák vett részt. Meglepően színvonalas előadásokat láthattunk a diákok előadásában, amit a zsűri is díjazott. A zsűri tagjai között szerepelt Soós Katalin, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatóasszonya, Dzsanda Galina, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatóhelyettese, Király Katalin, intézményünk szervezésért felelős igazgatóhelyettese, Kokas Erzsébet népdalénekes, a „Kokas” banda énekese, illetve Kozub Gergely, intézetünk diákönkormányzatának az elnöke.

Ének kategóriában I. helyezést ért el Ferku Szilveszter (II. évfolyam, Szociálpedagógia szak) és Király István (II.évfolyam, Számvitel és adóügy szak), akik egy duettet adtak elő. Továbbá II. helyezést ért el Ferku Szilveszter, III. helyezést pedig Király István. A hangszeres fellépés kategóriában I. helyezést ért el Glóger Károly (II. évfolyam, Szociálpedagógia szak) kiemelkedően jó zongoraelőadásával. II. helyezett lett Sznarenkó Dávid (I. évfolyam, Turizmus szak) és Szabó Melánia (I. évfolyam, Óvodapedagógia szak) holtversenyben. Az egyéb kategória is rendkívüli tehetségeket rejtett.  I. helyezett lett Szabad Tamara-Cintia (II. évfolyam, Óvodapedagógia szak), aki egy saját verset adott elő. II. helyezést ért el Heé Dominika (I. évfolyam, Óvodapedagógia szak), aki szintén szavalt. A III. helyezést Molnár Kamilla (I. évfolyam, Óvadapedagógia szak) szerezte meg táncos előadásával.

A rendezvény végén a helyezettek megkapták méltó jutalmukat. Hatalmas köszönet a „Kiscsikó” menzának, a Kálvin nyomdának, illetve Intézményünknek, hogy hozzájárult a „Ki Mit Tud” megrendezéséhez, biztosítva az ajándékokat. Továbbá köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak a rendezvény szervezéséhez, ezzel újra színessé és mozgalmassá téve az intézményünk diákéletét.

Reméljük a diákönkormányzat hagyományt teremt ezzel a szervezéssel, és jövőre még többen megcsillogtathatják tehetségüket.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial