„Aki irányítja a múltat, az irányítja a jövőt, aki irányítja a jelent, az irányítja a múltat.” (G. Orwel)

A II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézetben történelmi vetélkedősorozatra került sor az I. világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából.

A háromfordulós vetélkedő október 24 és november 7-e között zajlott. Az eseménysorozaton az intézmény három évfolyamának minden egyes csoportja képviseltette magát.

Az első fordulós követelmények alapján a csapatoknak egy plakátot és egy haditudósítást kellett készíteniük a szervezők által megadott témakörökben. Ezek a témák a háború legfontosabb eseményeivel voltak kapcsolatosak. A pályamunkák elbírálását a történelem szakos tanárok végezték. A második fordulóba tovább jutott nyolc csapat egy tesztes felmérőn vett részt.

Az eredmények kiértékelése alapján az öt legjobb csapat juthatott a nyilvános döntőbe, melyre a II. RFKMF Átriumában került sor. A megnyitó részeként Ferku Szilveszter előadásában Gyóni Géza: Magyar katonák dala című versét hallhattuk. A csapatok tagjai egy egyedi tervezésű pólót viseltek különböző színekben, annak céljából, hogy a csapatokat jobban meg tudják különböztetni. Első feladatként az általuk készített plakátot és haditudósítást kellett prezentálniuk. Ezt követően villámkérdések és képfelismerés következett. A feladatok elbírálását egy öttagú zsűri végezte, mely a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Felsőfokú Szakképzési Intézet vezetőségéből, illetve a főiskola Társadalom tudományi tanszék képviselőiből tevődött össze.

A vetélkedő győztese a 2. évfolyamos számvitel és adóügy szakos diákok csapata, név szerint Izsák Szilveszter, Király István, Csapógya Zoltán lett. A dobogó 2. fokára az 1. évfolyamos óvodapedagógusok csapata ( Szilágyi Boglárka, Lõrinc Andrea, Papp Lilianna) állhatott fel. 3. helyezettek pedig az 1. évfolyamos turisztika szakos hallgatók lettek (Gerő Boglárka, Strom Bence, Orosz Natália). Az első helyezett egy ingyenes egri utat nyert, míg a második és harmadik helyezettek könyvcsomagban részesültek.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial