1956. október 23. – Egy nemzet, egy akarat

Ebben az évben már 26. alkalommal került megrendezésre a Gloria Victis néven ismert történelmi vetélkedő, melyre rajtunk kívül még rengeteg határon túli középiskolás diák érkezett idén is a Rákóczi Szövetség jóvoltából.

Az előző évekhez hasonlóan egy többnapos rendezvénysorozattal összekötött megemlékezésre került sor. Október 21.-én érkeztünk, szálláshelyeink elfoglalása után az Erkel Színházba vettük utunkat, ahol Liszt Ferenc születésének évfordulója alkalmából adott zongoraáriák koronázták meg az esténket.

A rákövetkező nap a múlté volt a főszerep: a Budapesti Műegyetem épületében Kun Miklós és Péter Lóránd előadásában különböző megközelítésben vettük végig a szabadságharc eseményeit, következményeit. Szívünkre helyezték azokat a gondolatokat, érzéseket, melyeket a forradalmárok mondtak és átéltek, már akiknek sikerült a túlélés. Az eseményen dr. Halcz József, tiszteletbeli elnök, a műegyetem egykori diákja is részt vett, aki anno ott volt ugyanezen a napon azon a nevezetes gyűlésen, ahol papírra vetették követeléseiket. Akkor még nem tudták, hogy történelmet írnak, viszont „Ma már egyértelműen látszik, hogy mindenkinek, aki a legkisebb mértékben is részese volt 1956-nak, harsognia, kiabálnia kell, addig, míg erejéből telik, hogy a forradalom üzenete ne merüljön feledésbe, az ünneplés ne silányuljon kötelező, tartalom és átélés nélküli főbólintássá.” Remélem e szavak száz év múlva is csengeni fognak.

A forradalmi megemlékezés előestéjén hagyományos fáklyás felvonulásra került sor a Műegyetemtől egészen a Bem térig. Felemelő érzés volt mindannyinknak több ezer Kárpát-medencei magyarral együtt vonulni egy szimbolikus fáklyával a kezeinkben. A helyszín nem véletlen, hiszen az 56-os forradalom is itt bontakoztatta szárnyait a 16 pont megfogalmazásával, majd folytatódott a Sztálin szobor ledöntésével, melyet azóta ötvenhatos térként, vagy a népnyelven csak csizma térként emlegetett helyszín megszületésével zárult. Sajnos hiába “rakta ki Szálin a csizmáit”, pirosban csak az elesett magyar honfik érkeztek…

Lyukas zászló várt minket másnap a koszorúzásnál is a Széna téren. Magasztos érzés 62 év után is azt látni, hogy az emlékek, a múlt felelevenítése nem csorbult ennyi idő után sem, sőt még inkább megerősítette az összetartozás eszményeit. Buzdít minket arra, hogy csakúgy, mint akkor, most is nyitott szemmel kell élnünk, támaszkodva a múltra, bízva a jövőben, bárhol is élve a nagyvilágban éreznünk/éreztetnünk kell azt, hogy magyarok vagyunk, melyet nemzeti szuverenitásunk megőrzésével, identitásunk megerősítésével tudunk elérni, melyhez rendíthetetlen bátorság, valamint erős hit szükségeltetik minduntalan.

Összességében véve tehát fantasztikus eseménysorozatban vehettünk részt, mely által a mi generációnk is nem csak egy száraz, könyvszagú információtömeget kapott, hanem élményszerű bepillantást kaphatott az akkori eseményekbe, sőt mintha egy történelmi időutazásban vettünk volna részt és mégha egy pillanatra is, de magunkénak éreztük és egyé váltunk a történelemmel.

Bátyi András,

kísérőtanár