Az AIDS-világnapja

2014. december 1-jét meg
előző héten a szakképzési intézet diákjai és tanárai között egy 13+1 találatos, AIDS-el kapcsolatos totószelvény kiosztására került sor. A szelvény kitöltéséhez a diákoknak önállóan kellett információakt szerezni, illetve mobilizálni eddigi ismereteiket. A kitöltött szelvényeket a rendezvényt megelőző pénteken kellett leadniuk a biológia szaktanteremben. Hétvégén megtörtént a kitöltött szelvények értékelése, azaz a helyes találatok meghatározása.

December 1.-jén reggel az intézmény minden tanára,diákja és alkalmazottja kapott egy az AIDS elleni küzdelmet szimbolizáló piros szalagot.

Ugyanezen a napon került sor az AIDS-prevenciós előadás megtartására, melyet Jakab Eleonóra a szakképzési intézet biológiatanára tartott. Ezen a szakképzési intézet összes diákja és tanára részt vett.

Az előadás törzsanyagát a Magyar Vörös Kereszt által kidolgozott AIDS prevenciós anyag képezte.

Az előadást követően került sor az AIDS-totó szelvények sorsolására. A sorsolásban a 10 és annál több találatot elért szelvények vettek részt. A nyeremények plüssjátékok voltak, melyeket a biológia szaktanterem laboránsa, Geletei Erzsébet „Az AIDS nem játék”- című felirattal látott el. Nyereményben részesült a tanárok közül Nagy Andrea, a Szakképzési Intézet fizika tanára is.

A nyereményeket a Kárpátaljáért Alapítvány jóvoltából tudtuk kiosztani.

fb-share-icon

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial