A szabadság választahtó – szónokverseny

2016. március 14-én első alkalommal került megrendezésre az I. Kárpátaljai Magyar Szónokverseny, a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézet és a Pro Cultura Subcaprathica civil szervezet szervezésében.

A versenyen a Szakképzési Intézet 18 diákja vett részt. Szónoklatuk témája: A szabadság választható. Március 15. tegnap, ma és holnap, amit maximum 5 percben kellett előadniuk a hallgatóság előtt. A téma aktuális, ugyanis a verseny egyik különleges díja, hogy a nyertes március 15-én, a főiskola központi megemlékezésén előadhatja ünnepi beszédét.

Az eseményt Kudlotyák Krisztina, az intézet magyar nyelv és irodalom tanára nyitotta meg, aki köszöntötte a versenyzőket, valamint a zsűritagokat és minden kedves jelenlévőt.

A szónoki készségek elb0rálására Dr. Csernicskó István főiskolai tanár, Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Soós Katalin a szakképzési intézet igazgatója, Gál Natália színművésznő, Mónus Dóra főiskolai hallgatót kérték fel.

A diákok egymást követően, sorszám szerint adták elő beszédüket. A szónoklatok befejezése után az értékelő bizottság összesítette az eredményeket. Dr. Csernicskó István, a zsűri elnöke összefoglalta, a résztvevők sikereit és hibáit, a beszédek tartalmi és szerkezeti sajátosságait .. Az I-III. helyezett, valamint két különdíjas diák könyvjutalomban részesült, továbbá mindegyik versenyző oklevéllel térhetett haza. Az I. helyezett fődíja egy táblagép, melyet Illés Kitti, II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diák vehetett át. A II. helyezett díját Lőrinc Ingrid (második évfolyamos könyvitel szakos hallgató, a III. díjat Kozma Marianna (első évfolyamos óvodapedagógia szakos hallgató) vihette el. A díjakat Dr. Csernyicskó István és Soós Katalin adta át. Befejezésként a zsűri tagjai gratuláltak a résztvevőknek, bátorító és építő tanácsokat adtak a következő évi megmérettetéshez. .

 

Sápi Éva

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial