Határon innen és túl

A Határtalanul program keretében 2016. március 8. és 11. között intézményünk 20 diákja lehetőséget kapott, hogy látogatást tegyen a Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolában.

IMG_0158A kirándulás első napján rövid sétát tettünk a Hősök terétől végig az Andrássy úton, majd Európa legrégebbi metróvonalát is megcsodálva és kipróbálva a Szent István Bazilika megtekintésével fejeződött be
utunk. A rákövetkező napokon még számos nevezetességét megcsodálhattuk Budapestnek, mint például a Mátyás templomot, a Halászbástyát, valamint a Parlament épületét is.

Azt követő napok délelőttjei szórakozás mellett a tapasztalatszerzés jegyében folytatódtak, ugyanis a gyerekeknek kiscsoportokban kooperatívan egyéni projektfeladatokat kellett megoldaniuk Beregszász népszerűsítésére készített brosúrák és szórólapok elkészítése céljából, mely által a Felsőfokú Szakképzési Intézet diákjai hasznos marketing stratégiákat sajátíthattak el, míg a helyi fiatalok megismerhették Beregszász látnivalóit, nevezetességeit. A munkák véglegesítése a „Berzés” diákok beregszászi látogatása során lesz kivitelezve.

Mindezek mellett a kultúrának és a hagyományőrzésnek is komoly szerep jutott, ugyanis Gyenes Tamás, elismert fafaragó előadásában betekintést nyerhettünk a furulyakészítés mesterségébe, majd felesége, aki mellesleg az intézmény matematika tanára is egyben táncházra invitálta a fiatalságot, melyet Szerényi Béla mesékkel gazdagított tekerőlantos műsora zárt.

IMG_0092Magyarságtudatunk erősítésére is számos program került megszervezésre. Voltunk a Magyarság házában, ahol betekintést nyertünk a „Mi magyarok” interaktív kiállításba. Az itt töltött utolsó napon pedig körbejártuk a 1848. március 15.-i forradalmi helyszíneket. A Petőfi szobor volt az első megállópont, ez után a Pilvax kávéházat céloztuk meg, majd Heckenast nyomdáját látogattuk meg.

Összességében elmondható, hogy a határtalanul program a kormány kiváló kezdeményezése, amely lehetőséget biztosít a Magyarország és a határon túli fiatalok számára, hogy megismerhessék egymást, ezen belül az oktatási rendszert, az életkörülményeket és a gondolkodásmódot. Mindez lehetővé teszi a szubkulturális szakadék csökkentését, amelyeket a határ, mint ember által alkotott képződmény alakított ki.

Bátyi András
kísérőtanár

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial