Az irodalom hajóján Anyegin lenne az utas és Candide a legénység

“Utasok nincsenek a Föld nevű űrhajón – mindannyian a legénységhez tartozunk” (Marshall McLuhan, kanadai tudós). Ez volt az idézet, melynek alapján mind a 30 versenyzőnek tetszetős beszédet kellett írnia szombaton, az 1700 diákot megmozgató Eötvös József középiskolai szónokverseny Kárpát-medencei döntőjén. Az eseményre Bende is ellátogatott, hogy meghallgassa hazánk fiatal szónokait. 

Magyarország legjelentősebb ilyen versenyét évről évre megtartják, pontosan egy évtizede. Az ELTE, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Magyar Nyelvőr Alapítvány versenyén ez utóbbi szervezet jóvoltából most először pénzjutalmat is kapott a nyertes diák és az őt felkészítő tanár. Újdonság volt a jubileumi versenyen az is, hogy most először már határon túli diákok is ott voltak a budapesti döntőn. Amit négy területi verseny előzött meg: egy-egy Székesfehérváron és Dunakeszin, kettő pedig Budapesten.

Az ELTE Bölcsésztudományi Karának dísztermében tartották a szombati végső döntőt is: gyönyörű festmények között kellett kiállniuk a versenyzőknek. De előtte még megtudhatták dr. Horváth Krisztinától, az ELTE oktatási dékánhelyettesétől, hogy a megreformált francia érettségin már húsz perces önálló előadást is kell majd tartani, ami komoly retorikai feladat. Ezután Pölcz Ádám elemző előadását hallgatták meg a diákok a retorikáról. Ezt követően a már említett mondat alapján kellett ötperces szónoklatot rögtönözniük a versenyzőknek.

Hogy mit figyeltek a szigorú ítészek? A tartalmat, azt, hogy mennyire meggyőző a beszéd, tud-e érvrendszert felsorakoztatni mondandója mögé a versenyző, becsempész-e idézetet a szónoklatába, van-e annak eleje-vége-közepe. De fontos a forma is: a szóhasználat, a szókincs, az, hogy hogyan áll ki a közönség elé az induló. Hogyan beszél, milyen hangerővel és dallammal és nyilván az is szerencsés, ha nem beszédhibás egy szónok.

Hogy kik tudtak mindennek a leginkább megfelelni?

Az első helyezett Szabó Katalin lett Beregszászról, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetéből, a felkészítő tanár Szabó Éva.

A második Olasz Ákos, Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda, tanára Gyarmati Ágnes.

A harmadik helyen Buna Blanka Boróka végzett, Kézdivásárhelyről, a Bod Péter Tanítóképzőből, felkészítő tanár: Deák Magdolna.

Gratulálunk intézményünk tanulójának a rangos versenyen való sikeres győzelméhez. Csak így tovább!

 

forrás: https://kozepsuli.hu

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial