Polyák Anita ismét a dobogón

2018. március 23-án került sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke által szervezett NÉPEK MESÉI című mesemondó versenyre, melyen a felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók vehettek részt.

A X. alkalommal megszervezett versenyen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát a Felsőfokú Szakképzési Intézet két diákja képviselte: Polyák Anita III. évfolyamos és Popovics Barbara II. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákok. A megmérettetésen 22 versenyző próbálta a mese világába röpíteni a rangos zsűritagokat, a megjelent gyerekeket és az érdeklődő közönséget. A mesemondók az anyaországi egyetemek és főiskolák hallgatóin kívül a Kárpát-medence különböző régióiból érkeztek. Legtöbben magyar népmesét adtak elő. Különösen kedveltek voltak A három leány és A pletykás asszonyok című mesék, melyeket kétszer is hallhatott a közönség. Tímárné Hunya Tünde, a zsűri elnöke a versenyt értékelve kiemelte, hogy örömmel hallgatták a különböző ízes nyelvjárásban megszólaltatott meséket. Popovics Barbara A bolondok című magyar népmesével lopta be magát a közönségdíjat megítélő gyerekek szívébe.

Polyák Anita mély átéléssel adta elő saját gyűjtésű meséjét Róza és a jóhiszemű falu címmel. A színvonalas versenyen III. helyezett lett. A tavalyi sikere után immár másodszor sikerült dobogós helyet elérnie ezen a megmérettetésen.
Ezen a napon nemcsak a versenyzők merítettek a magyar nyelv kincseskamrájából azáltal, hogy megtanultak egy-egy mesét, hanem a jelenlévők is, hiszen ezekből a népköltészeti alkotásokból tanulhatjuk meg a magyar nyelvet és ismerhetjük meg a magyar ember észjárását is. A versenyzők azt bizonyították, van, aki továbbvigye ezt az őseinktől tanult örökséget.

Király Katalin,
magyar szakos tanár

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial