Álarcosbál

 2018. február 13-án 18:00 órai kezdettel a Felsőfokú Szakképzési Intézet Diákönkormányzatának szervezésében és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetősége jóvoltából az intézmény átriumában megrendezésre került az intézmény első Álarcosbálja.

Az estét a DÖK elnöke, Kozub Gergely köszöntő beszéde nyitotta meg. A megnyitó után a koledzs legügyesebb és legaktívabb diákjai átvehették jutalmukat, melyeket a DÖK által szervezet programokon való részvételért érdemeltek ki. Ezután a DÖK tagjai szervezésében a farsang eredetéről, szokásairól és hagyományairól hallhattunk előadást: Mi is jut eszünkbe a farsang szóról? A jelmezes forgatag és jókedv, amelynek valamikor kettős célja volt. Egyrészt a tél haldoklását ünnepelték, másrészt gonoszűző eljárásokkal a bő termést, termékenységet kívánták biztosítani. A farsang vízkeresztkor kezdődő és hamvazószerdáig tartó, évszázadok óta évente megismétlődő ünnepsorozat. A farsangot a mulatozás, lakomák, vidámság, életöröm, szórakozás, bolondozás, tánc, bálok jellemzik, azaz az önfeledt ünneplés a húsvéti böjt előtt.

A magyar farsangi szokások jellemzően néphagyományokra épülnek. Farsanghoz kötődik egyik legérdekesebb népszokásunk, a mohácsi busójárás is. Mohácson a hagyomány eredetét a török-űzés legendájával is szokták magyarázni. A monda úgy szól, hogy a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkeltek a Dunán és elzavarták a törököket Mohácsról.

Az eladás után az este hátralévő idejében táncos mulatság vette kezdetét, ahol a régi, illetve újabbnál-újabb slágerekre táncolhattak, szórakozhattak diákjaink.

fb-share-icon
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial