• Író-olvasó találkozó Intézményünkben

    A magyar széppróza napja alkalmából 2020. február 20-án intézményünkbe látogattak Kárpátalja kortárs irodalmának kiemelkedő alakjai: Vári Fábián László, aki amellett, hogy szerkesztője az Együtt című folyóiratnak, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának is tagja, Marcsák Gergely, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnöke, a Magyar PEN Club tagja, egyben a találkozó moderátora; Shrek Tímea, a KVIT alapítótagja; Lengyel János, a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének tagja, kinek írásaival rendszeresen találkozhatunk többek között a Magyar Múzsa című folyóiratban is. Az író-olvasó találkozó kezdetén Király Katalin, az FSZI igazgatóhelyettese köszöntötte a vendégeket, majd Vári Fábián László vette át a szót, s felolvasott egy részletet katonaregényéből, a Tábori postából, majd az azt kísérő versét. Marcsák…

  • Az Idegenvezetők Világnapja

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet Turizmus szakbizottsága megrendezte 2020. február 19-én az Idegenvezetők világnapja alkalmából szervezett programsorozatát. A rendezvényt egy tudományos előadással nyitotta meg dr. Berghauer Sándor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományok és Turizmus Tanszékének docense „Kárpátalja vonzerői – másként” címmel. Az előadást követően az intézményünk Turizmus szakos diákjai egy szakszerű idegenvezetésen vettek részt, amelyet a már végzett Turizmus szakos hallgatóink vezettek Beregszász szívében. Bemutatásra kerültek városunk nevezetes- és műemlék épületei, megemlékeztünk az itt zajlott történelmi eseményekre és értékekre. Az idegenvezetés során a hallgatóink szakmai szemmel tekinthettek a ránk hagyott épített örökségekre. A rendezvényünk eltökélt célja volt, hogy hallgatóinknak bemutassuk a szakma…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial