• Egy hét a kreativitás jegyében

    „Emberi érték a tehetség, ami majdnem mindenkiben megtalálható, csak sokáig kell faragni a követ, hogy végül megcsillanjon a drágakő.” Dr. Czeizel Endre A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében április 2-5. között a „Legkreatívabb óvónőjelölt” címért versenyeztek a III. évfolyamos óvodapedagógia szakos hallgatók. A hét folyamán a jelöltek bizonyíthatták kreativitásukat, rátermettségüket, improvizatív képességeiket. Feladatuk az volt, hogy készítsenek egy játékeszközt, amelyet szívesen alkalmaznának későbbi munkájuk során, valamint egy általuk kitalált mesét kellett írniuk. A hetet a keddi nap folyamán nyitották meg, amikor kiállításra kerültek a játékeszközök. A játékokra az egész hét folyamán szavazhattak az intézet diákjai és tanárai. A szavazatokat figyelembe vette a szakmai zsűri értékelése során.…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial