• Kosárlabdaverseny Szolyván

    2019. március 21.-én Szolyván , a helyi technikai koledzsben került megrendezésre a felsőoktatási intézmények közötti kosárlabda (streetball) verseny, amelyen a Felsőfokú Szakképzési Intézet csapata is részt vett. A versenyre 6 lány és 7 fiú csapat érkezett. Sajnos csapatainknak nem sikerült bekerülni a döntőbe, mivel a csoportmérkőzések során vereséget szenvedtek, szoros küzdelemben, megizzasztva ellenfeleiket. A verseny nagyon jó szinvonalú volt, alkalmas a tapasztalatszerzésre, megismerni más intézmények csapatainak tudását. A versenyt a lányoknál a házigazda szolyvai technikai koledzs csapata nyerte, míg a fiúknál az ungvári gazdasági-kereskedelmi koledzs csapata szerezte meg az 1. helyet.  

  • Újra a dobogón mesemondóink

    2019. március 21-én került sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke által szervezett NÉPEK MESÉI című mesemondó versenyre, melyen a felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók vehettek részt. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát a Felsőfokú Szakképzési Intézet óvodapedagógia szakos diákjai képviselték: Popovics Barbara III. és Toldi Cintia II. évfolyamos. A versenyen 15 mesemondó adta elő az általa szabadon választott mesét. Volt olyan mesemondó, aki harmonikával szólaltatta meg a mesehős fülében zengő dallamot, míg a másik énekkel kísérte mesemondását. A Kárpát-medence különböző egyeteméről vagy főiskolájáról érkezett versenyzők némelyike ízes tájszólásban beszélt. A főiskolai tanárokból álló rangos zsúri mellett kisiskolások is szavazhattak az általuk legjobbnak…

  • Amikor a csendes generáció megszólal – Szónokverseny a Rákóczi-főiskolán

    Negyedik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Magyar Szónokversenyt. A megmérettetésen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének (II. RF KMF FSZI) diákjai vettek részt. Az eseménynek a Fodó Sándor Kulturális Központ adott otthont március 14-én. A szónokverseny megnyitóján Soós Katalin, a II. RF KMF FSZI igazgatónője és Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte a diákokat. – Ezen a rendezvényen nemcsak a ’48–49-es fiatalok gondolatait idézzük meg, hanem lehetőséget adunk arra, hogy a mostani fiatalok gondolatait meghallgassuk, ezzel felhívjuk a figyelmet annak a fontosságára, hogy mi itt, Kárpátalján anyanyelvünkön tudunk tanulni, dolgozni, élni – mondta az igazgatónő. – Látjuk, hogy van remény, és az, hogy vannak fiatalok,…

  • Sevcsenkóra emlékeztünk

    2019. március 12-én került megrendezésre intézményünkben a Sevcsenkóról szóló vetélkedő. Két csapat mérettetett meg ezen a rendezvényen: «Олімпійці»és «Шевченкознавці». Sok érdekes kvíz várt ránk. Mindemellett a közönség is elsajátíthatott sok hasznos információt ( a hallottak és a látottaknak köszönhetően).    A vetélkedő fő szervezője Beca Szvitlana ukrán nyelv és irodalom szakos tanárnő volt. A megoldott feladatokat a zsűritagok (igazgatóhelyettesünk, Dzsanda Galina, továbbá az intézményeink filológusai közül Király Katalin, Margitics Ágnes, Kóré Dóra, Knobloch Erzsébet) nagy odaadással értékelték.      A megmérettetésben két 7 fős csapat vett részt az I. évfolyamos diákok közül. Mindkét oldalról szavaltak verset a versenyzők mind ukránul, magyarul ill. angolul. Ukrán nyelven Csala Renáta, Szabó Melánia, Sütő Éva,…

  • День народження Тараса Шевченка

    12 березня 2019 року у Коледжі Закарпатського угорського інституту ім. Ференца Ракоці ІІ відбувся персональний квест , присвячений вшануванню пам’яті великого українського поета, письменника, драматурга та художника Т.Г. Шевченка. У заході брали участь студенти першого курсу. За попереднім відбором студенти об’єдналися у дві команди: « Шевченкознавці» та « Олімпійці». Під час змагань студенти відповідали на питання , розв’язували задачі, вгадували назви картин художника , декламували поезії Т.Г. Шевченка. Журі квесту перевіряло виконані завдання та за своїми підрахунками , визначило команду-переможницю . Отже , за підрахунками журі перемогла команда « Олімпійці» . Учасники обох команд отримали грамоти та призи. Шереш Каріна

  • Határtalanul! Program – Utazás Budapestre a Varga István Szakgimnáziumba

      Intézményünk I., II., illetve III. évfolyamos turizmus szakos diákjai március 5-8. között a Határtalanul program keretében budapesti kiránduláson vehettek részt. Összesen 30 diák és 3 kísérőtanár utazott el a Varga István Szakképző és Szakközépiskola diákjaihoz. A három nap alatt nagyon sok érdekes programon vettek részt a diákok. Első nap érkezés után az iskola bemutatása következett, majd esti buszos városnézés, ahol megcsodálhatták a főváros esti fényeit, valamint rövid idegenvezetést hallhattak a városról. Mivel a látogatás témája az „Egészségturisztikai trendek a Kárpát-medencében” volt, így a diákok ellátogathattak a Széchenyi fürdőbe, ahol betekinthettek az egészségturisztikai kezelések előkészületeibe. A második nap további részét Szentendrén és a Visegrádi Fellegvárban tölthette a diákcsapat. Harmadik nap…

  • A II.RF KMF Felsőfokú Szakkzépzős diákok újabb sikere az Anyanyelvi vetélkedőn

    2019. március 8-án került megrendezésre az „Anyanyelvi játékok – játékos anyanyelv” nevű vetélkedő országos fordulója Széphalmon, a Petőfi Irodalmi Múzeum – A Magyar Nyelv Múzeuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége szervezésében, melyen intézményünk is képviseltette magát. A megmérettetést egy megyei forduló előzte meg Ungváron, ahol a Balogh Bernadett,  Gécse Angéla-Karolina, Őrő Emese és Szedlák Denissza által alkotott csapat jutott tovább a döntőbe.  A vetélkedőn írásbeli és szóbeli feladatok váltották egymást, amelyek rávilágítottak arra, mennyire érdekes és sokszínű tud lenni a magyar nyelv. A versenyzők részéről előnyt jelentett a tájszavak, közmondások és szólások, magyar költők és írók műveinek az ismerete, illetve a szituációs játékokban való gyakorlottság. A zsűri tagjai több dologra odafigyeltek a pontozásnál, például külön díjazták a kreativitást, igényes szóhasználatot, stb.  Kemény…

  • Helyesírási verseny Gyulán

    Immár 31. alkalommal rendezték meg Gyulán 2019. március 1-jén a középiskolások  Implom József helyesírási versenyének Kárpát-medencei döntőjét. Kárpátalját a Karádi helyesírási verseny győztesei, Barta Klaudia és Lőrincz Andrea, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének I. évfolyamos óvodapedagógia szakos diákjai képviselték. A megmérettetés két részből tevődött össze, tollbamondást kellett írni, majd helyesírási feladatlapot kellett kitölteni a versenyzőknek. Diákjaink derekasan helytálltak a határon túliak kategóriájában, ahol ezúttal sepsiszentgyörgyi versenyzőnek sikerült a dobogó legfelső fokára állni. A verseny után városnézésre invitálták a résztvevőket a szervezők. Miután megismerkedtek a gyulai várral és a vele szemben elhelyezkedő Almássy kastéllyal, az este ismerkedési játékokkal telt, ahol anyaországi és határon túli diákok együtt…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial