• Feledhetetlen kirándulás Miskolcra

    2017. október 24-27-e között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének szociálpedagógia és óvodapedagógia szakos II. illetve III. évfolyamos diákjai egy 4 napos kiránduláson vehettek részt a Határtalanul program keretében. Vendéglátóink, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola csapata ez év szeptemberében jártak nálunk. Ők éppoly szeretettel és gondoskodással fogadtak bennünket, mint mi is tettük azt, amikor ők Beregszászban voltak. Szerencsés megérkezésünket követően együtt ünnepelhettünk vendéglátóinkkal a miskolci evangélikus templomban, ahol sor került az 1956-os forradalomról való megemlékezésre. Felemelő érzés volt együtt énekelni a Himnuszt és a Szózatot anyaországi diáktársainkkal. Az ünnepi műsor idején betekintést nyertünk a 61 évvel ezelőtt történt miskolci eseményekbe.…

  • Rákóczi nyomdokain- kirándultak a Szakképzési Intézet diákjai

    A hagyományokhoz híven a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete idén is részt vett a Rákóczi Szövetség által meghirdetett tanulmányúton. Az intézmény elsős diákjai és kísérőtanáraik 2017.október 21-22-én vettek részt a tanulmányi kiránduláson. Az első úti célunk Sátoraljaújhely volt, ahol megtekintettük és megkoszorúztuk a Magyar Kálvária emlékhelyet. A nap további részében Sárospatakra látogattunk, ahol egy tartalmas délutánt tölthettünk el: először megismerkedtünk a Sárospatak Református Kollégium történetével és múzeumával, majd pedig a várat tekintettük meg. A tanulmányút második napján a diákjainkkal Széphalomra látogattunk. Itt felfedeztük a Magyar Nyelv Múzeumát, ahol rengeteg új és érdekes dolgot tudtunk meg nyelvünkről és irodalmunkról, valamint leróttuk kegyeletüket Kazinczi Ferenc sírja előtt. Az…

  • InfoTér konferencián

    Október 15–19. között intézetünkből 6 fő kapott lehetőséget, hogy részt vegyen a határokon is átívelő InfóTáborban és az azt követő nemzetközi InfoTér konferencián Balatonfüreden. A négynapos rendezvénysorozat megszervezését és lebonyolítását az Informatikus Fiatalok a Társadalomért, azaz az InfoTárs nevén ismert civil szervezet vállalta fel. A tábor alapkoncepciója: összegyűjteni azon tehetséges 18–28 éves fiatalokat, akik járatosak az informatika világában, akiket érdekelnek a digitális világ legújabb technikai vívmányai. A táborba vasárnap este érkeztünk. Félretéve az utazás nehézségeit szinte azonnal munkához is láttunk, ugyanis kiscsoportokban projektfeladatokat kaptunk, melyek tétje nem volt kicsi: a legjobb, legszínvonalasabb előadás bemutathatta produktumát az InfoTér konferencián is. Az elkövetkező két nap délutánjai főleg e tervezetek kidolgozására voltak szentelve,…

  • Mátészalkán kirándultunk

    2017. október 5-8. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 2-4. évfolyamos diákjai egy közös tanulmányi kiránduláson vehettek részt Mátészalkán a Határtalanul program keretén belül. Érkezésünk után Kócsi Zsolt mutatta meg nekünk a Baross László Mezőgazdasági Szakgimnáziumot. Első nap először a tangazdaságot látogattuk meg, ahol Szabó Nikolett vezetett körbe minket és mutatta be, hol zajlik a diákok gyakorlati képzése. Ezután a Szatmári Múzeumba mentünk, ahol időszakos és állandó kiállításokat néztünk meg, így például egy interaktív szekér-, kocsi- és hintógyűjtemény is szemünk elé tárult. Délután ellátogattunk a Túristvándi Vízimalomhoz. Csodálatos volt megfigyelni a több száz éves múltra visszatekintő monstrumot működés közben, mely a mai napig üzemképes állapotban…

  • Miskolci vendégdiákok a Felsőfokú Szakképzési Intézetében

    A Határtalanul! Program keretében 30 diák és az őket kísérő tanárok látogattak el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetébe szeptember 30. -október 3. között. A vendégek a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnáziumból érkeztek, és négy napot töltöttek Beregszászban. A diákok első nap meglátogatták a munkácsi és az ungvári várakat, ahol megismerkedhettek a magyar történelem helyi vonatkozásaival. Következő nap a Vereckei-hágó és a Szolyvai Emlékpark volt a cél, útközben pedig természetes forrásvizet is kóstolhattak a résztvevők. A kirándulás után a miskolciak megtekintették Szigligeti Ede: Lilomfi című darabját a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában, mely osztatlan sikert aratott a nézőtéren. Október másodikán…

  • Szeptember 27.- A turizmus világnapja

    A turizmus világnapja alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete Plakátkészítési pályázatot hirdetett. A pályázat célja a turizmus népszerűsítése volt vidékünkön. A pályaművek szeptember 25.-től megtekinthetően az intézmény földszinti folyosóján. A pályázaton a turizmus szakos hallgatók vettek részt, mindhárom évfolyam képviseltette magát a megmérettetésen. A legjobbnak bizonyuló plakátot a 3. évfolyamos turisztika szakos hallgatók készítették el, a plakátsorozat a turizmus fejlődési szakaszait mutatja be az ókortól napjaink modern turizmusáig. A második helyet szerezték meg első évfolyamos turizmus szakos hallgatók, plakátjukon a turisztikai látványosságokat tárták elénk, a harmadik helyezést pedig a második évfolyamos hallgatóink érdemelték ki a XXI. század turisztikai irányzatait bemutató plakátjukkal. III. hely    …

  • Tanulmányi kirándulás budapesti diákokkal a Határtalanul program keretein belül

    A Határtalanul program keretein belül 30 fős diákcsoport és kísérőtanáraik látogatott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetébe 2017. szeptember 25-29 között. Intézményünk második évfolyamos, turizmus szakos diákjai szeptember 27-én tanulmányi kiránduláson vettek részt, a Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola diákjaival. Számos közös programban vettünk részt, többek között egy tanulmányi kiránduláson is, melynek fő célpontja Ungvár városa volt, emellett betekintést nyertünk az Ungvári vár szépségeibe, illetve megtekinthettük a vár menti Falumúzeumot is. A csapat idegenvezetője dr. Berghauer Sándor volt, akitől az utazás során rengeteg érdekességet megtudhatunk, számos legendának és történelmi eseménynek lehettünk hallgatói. A sok felüdülést mellett számos szakmai ismeretet is szereztünk, többek között betekintést…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial