• FRIGY-túra: Negroveci havasok

    A FRIGY szervezése által 2016.szeptember 25-én lehetőség nyílt egy kirándulásra, melyben főiskolás és koledzses diákok, tanárok vehettek részt. A túra 5 órakor vette kezdetét 38 résztvevővel. A résztvevők elsőként az Ozirce tóhoz gyalogoltak fel, melyhez 5,5 km-es távot kellet megtenniük. Kis pihenő után a tavacskától túracsoport ketté vált: az egyik csoport Dr. Molnár József Földtudományi és Turizmus Tanszék vezetője navigálásával indult, melynek során meghódították a Negrovec hegycsúcsot, míg a másik csoport Papp Géza a II. Rákóczi Ferenc Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének földrajz tanára vezetésével vágtak neki útjuknak. Ozerkától Ukrajna egyik legszebb hegyi tavához, a fenséges Szinevéri-tóhoz érkezett meg a csapat. Ezt követően a bevehetetlen Árpád-vonal bunkereinél meghallgathattuk Lefkó János történelmi…

  • Szakképzősök a vezetőképzőn

    2016. szeptember 23-25. között került megrendezésre a Rákóczi Szövetség Viski Középiskolás Vezetőképzője, amelyen a Felsőfokú Szakképzési Intézetből két tanár és három diák vett részt. A találkozó a Zöld Falusi Turizmus vendéglátásában valósult meg. Szakképzőseink már harmadszor vesznek részt ilyen jellegű csapatépítő tréningen és mindig aktivitásukról, kreativitásukról tesznek tanúbizonyságot. A találkozó célja az ifjúsági szervezetek kapcsolatépítésének elősegítése, a vezetők képzése, a szervezetek munkájának a segítése, a hatékonyság javítás, tartalmas és jó hangulatú együttlét. A regisztráció és a szállás elfoglalás után került sor az ünnepélyes megnyitóra, amit Szalóczy Pál színművész előadása követett 1956-ról. A nap végét ismerkedési esttel zárták. Szeptember 24-én kirándulás volt a Huszti várhoz, ahol meghallgathattuk a vár történetét. Késő…

  • „Nekem a Balaton, a Riviéra…”

    Szeptember 16-18. között rendezték meg Balatonfüreden a XI. Romantikus Reformkori Fesztivált, amelyre meghívást kapott a Felsőfokú Szakképzési Intézet öt diákja és egy kísérőtanár. A meghívást a Széchenyi István Komplex Tanulmányi Csapatversenyen elért győzelmüknek köszönhettük. A rendezvény Széchenyi alakja köré szerveződött, bemutatva munkásságát, múltját, családi kötődését a városhoz. Első nap színes programok várták ránk: népi és iparművészeti vásár, műsorok, népi zenekarok, Wolf Kati és Polyák Lilla koncert. Másnap csatlakozhattunk a korhű viseletbe öltözött hagyományőrzőkhöz egy nagy múltú felvonulásra, amit immár tizenegyedik alkalommal szerveztek meg. A felvonuláson kívül számos kulturális programon vettünk részt. Szabadidőnkben a Dotto kisvonattal megtekintettük a város nevezetességeit és legszebb helyeit. Az „i”-re a pontot a reformkori stílusú Kisfaludy…

  • Szakirodalmi áttekintés

    Szeptember 16-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének II. évfolyamos Óvodapedagógia szakos hallgatói a szakirodalmi kutatással és –elemzéssel ismerkedtek Pedagógia órán. A főiskola központi olvasótermében a diákoknak 5-6 fős csoportokban, a csoport létszámának megfelelő, kifejezetten pedagógiai témájú kiadványt kellett elemezniük a szerzőre és a kiadásra való információk, a kiadvány megjelentetésének célja, aktualitása, a benne vizsgált témák, kérdések mentén, kitérve a szerkezeti felépítésre, a fejezetekben vizsgált témákra. A diákok számára a 2016/2017-es tanév első félévében Espán Margaréta tanárnő vezet elméleti és gyakorlati foglalkozásokat, melyeken a neveléstörténet alapjaival, tárgyával, a pedagógia tudományának történeti alakulásával ismerkednek a diákok. Ehhez nyújthat segítséget a csoport tagjai számára a gyakorlati munka formájában…

  • XVII. Magyar Diákok és Tanárok Találkozója a Magyar Kálvárián

    A Rákóczi Szövetség 2016. július 4-10 között rendezte meg, immár 17. alkalommal középiskolás táborát Sátoraljaújhelyen. A magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián már hagyománnyá vált a Rákóczi Szövetség életében, ahová Kárpát-medence szerte érkeznek diákok és tanáraik iskolájuk Rákóczi Ifjúsági Szövetségét képviselve. Az eseményen a Felsőfokú Szakképzési Intézetből 5 diák és 1 kísérőtanár vett részt. „Ennyi résztvevője még soha nem volt a tábornak, most 450-en vagyunk – mondta Szajkó Gábor, a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi elnöke, a tábor szervezője. – A legtöbb csoportot Kárpátaljáról fogadtuk az ottani háborús helyzet miatt, és emiatt néhány csoport jelentkezését vissza is mondtuk, hiszen az Ukrajnában élő magyar gyerekeknek ez az egyheti kikapcsolódás is sokat…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial