• Zamárdiban táboroztunk

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 12 diákja jutalomüdülésen vett részt a 2015/2016-os tanév tanulmányi versenyein elért jó eredményeinek köszönhetően. Utunk Zamárdiba 2016. július 11-én reggel 8 órakor vette kezdetét, amikor buszunk a beregsurányi határátkelőről elindult. 2 órakor érkeztünk meg a Napsugár hotelba, ahol vendéglátóink, az Összefogás a jövőért alapítvány munkatársai már vártak minket. Szállásunk elfoglalása után rögtön a strandra kalauzoltak bennünket, este pedig a táborlakók megismerkedhettek egymással. Kihasználva a jó időt a hét első három napján a fürdőzésé volt a főszerep. Esténként egy gitáros érkezett a táborba, akivel régi nagy slágereket énekeltünk. Ezzel azonban még nem ért véget az este, a filmklubban a gyerekek által…

  • Beregszászi diákok a XIX. Aratónapon

    2016. július 8-9 között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézet diákjai részt vettek a XIX. Aratónap – Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok hagyományőrző rendezvényen Szarvason. Az aratónap programjában szerepelt  aratás kézi kaszával, aratóétel főzése tájjellegük szerint. A résztvevők elhozták házi kenyerüket, szokásukat, viseletüket, hangulatukat. A rendezvény színes felvonulással kezdődött, amikor is mindenki kivonult az Összetartozás emlékparkba, ahol elhelyezték a díszvendégek által hozott emlékoszlopot zászlófelvonás kiséretében. A nap folytatásaként a résztvevők  aratási-cséplési bemutatót tartottak 50-100-200 évvel ezelőtti eszközökke. Közben a meghívott résztvevők hagyományos aratási ételeket főzőversenyén vettek részt, amit végül a zsűri díjazott. Az egész napos rendezvényt változatos színpadi műsorok tették színessé, amit végül aratási bál zárt. A kétnapos rendezvénysorozaton a …

  • Osztálykirándulás Kaszonyban

    2016.június 28-án a Turisztika Bagázs arra az elhatározásra jutott, hogy közösen elindulnak, mert szerettek volna egy napot együtt tölteni. Azt, hogy hová mennek még ők maguk sem tudták. Tóth Jenő, a kurátor, meglepetést tartogatott számukra, melyről csak azt az információt adta meg, hogy gyűljenek össze a beregszászi katolikus templom előtt.Az  osztály 25 tagjából 15 ember jelent meg. 8 óra 50 perckor pedig(mikor már tűkön ültek a diákok) megjelent a Beregszász- Kaszony busz sofőre, aki azt mondta, hogy a kurátor már vár reánk, csak szálljunk be a buszba.  A diákok mit sem sejtve beszálltak. 45 percnyi utazást követően megérkeztek Mezőkaszonyba, ahol már az osztályfőnök várt rájuk. Elmondta, hogy azért volt ilyen…

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial